Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 3. (Szombathely, 1965)

Trencsényi-Waldapfel Imre: Egyiptomi elemek az aranykori latin költészetben

válasz nélkül hagyni, hogyan merhetnék állásfoglalni én, aki sem egyiptológus, sem medievalista nem vagyok ? E kettő illetékességi köre közt foglal helyet az a sáv, amelyen többékevésbé kiismerem magamat, a klasszikus ókor kultúrája. Minthogy azonban sokszoros tapasztalat bizonyítja, hogy az ókori Kelet kultúrájából többnyire az került be a középkori, majd az újkori Európa szellemi vérkeringésébe, amit a görögök, majd a rómaiak már bizonyos mértékig magukévá tettek, néhány megfigyeléssel talán hozzájárulhatok azoknak az erővonalaknak a kirajzolásához, amelyek összefüggésében ami ma vándorkőnek látszott, holnap helyére tehető lesz. Aminthogy a vándorkő sem került a természet törvényeitől függetlenül, vagy éppen azok ellenére oda, ahol e törvények ismerete nélkül csak csodálkozást ébreszthet. A nagy feladathoz képest, amelyre másokat szeretnék ösztönözni, szerény részterület az, ahonnét megfigyeléseimet veszem : nem általában a római kultúra, hanem csak a latin költészet, és ennek sem egész fejlődése, hanem csak egy időben nem is túlságosan kiterjedt szakasza, az a mintegy fél évszázad, amelyet a római költészet aranykorának szoktunk nevezni, s amely nagyjában egybeesik a történelemben Augustus korával. Ez viszont a latin költészet történetének éppen az a korszaka, amely a legmélyebben vésődött az utókor emlékezetébe : Vergilius, Horatius, Tibullus, Propertius és Ovidius kora. Ha az ő költészetükben egyiptomi motívumokra ismerünk, akkor ez egyúttal azt is jelenti, hogy az egyiptomi műveltségnek saját műveltségünkben máig továbbélő elemeiből sikerült egyet-mást felszínre hoznunk, tudatosítanunk. Egy ilyen vizsgálat mindjárt azt a már bevezetőben jelzett álláspontunkat is megerősíti, hogy az egyiptomi hatás Rómában nem szorítkozott a vallásra. Mégis, e hatás történeti útjának legszembetűnőbb nyomjelzőit a kultusz adatai szolgáltatják, feltüntetve a hullámhegyeket és a hullámvölgyeket egyaránt. Éppen ezért az aranykori latin költészet egyiptomi elemeinek hátterében, csupán az egyiptomi hatás történeti kereteinek és intenzitásváltozásainak érzékeltetésére, e nyomjelzők közül tekintsük át a legnevezetesebbeket. Mint ismeretes, i.e. 105-ből már felirat igazolja Serapaeum fennállását az itáliai Puteoliban, s körülbelül ezidőtájt itáliai zarándokok helyeznek el Délosban az egyiptomi istenek tiszteletére valló fogadalmi feliratokat. Nincs okunk tehát kételkedni a császárkori Apuleiusnak, egyébként — ha nem is minden kétértelmű hangsúly nélkül — az Isis-kultusz mellett állástfoglaló, afrikai származású írónak abban a tudósításában, amelyet híres regénye, az Arany szamár végén olvashatunk: az egyiptomi vallás papi kollégiumának a megszervezése Rómában Sulla korára vezethető vissza. M. Terentius Varró már elítélően nyilatkozik az „alexandriai istenek" kultuszáról, de a Capitoliumon felállított Isisoltár szívósan dacol az i.e. 59-től kezdve tíz éven át többször megismételt határozattal, amely lerombolását írta elő. Mikor végre sor kerül rá, a közhangulat nehezen nyugszik bele ; ez késztethette a triumvireket mindjárt Julius Caesar halála után arra, hogy új Isisszentély építését kezdeményezzék, bár ez a tervük tudomásunk szerint nem került végrehajtásra. De talán figyelmet érdemel az a körülmény, hogy Isis kultuszhelyének a lerombolója, L. Aemilius Paulus ugyanakkor a proscribáltak listájára kerül, bár időben sikerült Brutus táborába menekülnie. Viszont ha Augustus 28-ban megtiltja, hogy az alexandriai isteneknek a pomeriumon belül oltárt állítsanak, s 21-ben Agrippa ezt a tilalmat a városhatártól mért további ezer lépésre kiterjeszti, F. Cumont helyesen állapítja meg, hogy az ellenszenv nem az idegen isteneknek szól elsősorban, hanem az egyiptomi isteneket tisztelő ellenfelek emlékének, akiket Octavianus nem sokkal előbb Actiumnál éppen Agrippa közreműködésével győzött le.

2 Tiberius még szigorúbb rendelkezései, amelyeket állítólag Decius Mundus római lo2 F. Cumont: Die orientalischen Religionen im römischen Heidentum. Leipzig-Berlin 1910. 99. 1. /. Becher : Oktavians Kampf gegen Antonius und seine Stellung zu den ägyptischen Göttern. Das Altertum 11 (1965) 40-47. 1. 126