Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 2. (Szombathely, 1964)

Bárdosi János: A Savaria Múzeum rovásfái

„A számrovás éppen úgy, mint a rovásírás, ősi (mai terminussal: ősközösségi) műveltségünknek egyik legkomolyabb és leghitelesebb emléke s mert úgyis kevés ilyen emlék maradt reánk, a meglévőknek minden darabja méltó arra, hogy eltegyük, megőrizzük".

5 E fontos megállapítást egészítsük ki még azzal, hogy ne csak megőrizzük, hanem ismertessük is, mutassuk be a nagyközönségnek, számukra is tegyük hozzáférhetővé, akár kiállítások, akár publikációk útján. A bemutatásra kerülő rovásfák funkciójuk szerint a következőképpen csoportosíthatók : 1. Kanászrovásfa 2. Aratórovásfa 3. Fuvarozórovásfák 4. Adórovásfák Rovásfáinkat e funkcionális csoportosításban tárgyaljuk s végül — mint már említettük — a számrovásnak még napjainkban is fellelhető, különböző alkalmakkor és bizonyos munkaterületeken még gyakran használatos csökevényesedett formáira is utalunk, továbbá még néhány egyszerű számolási, ill. nyilvántartási módot is bemutatunk. 1. Kanászrovásfa 59.1490.1 leltári számú tárgy Egervárról. Keményfából faragott lapos lécecske. H: 69.4 cm, Sz: 19 cm, V: 1 cm. Ép. Egyik végén kis fúrt lyuk, ami felakasztási célt szolgálhatott. (2. kép.) Kárpáti Kelemen 1903-ban Tóth József egervári lakostól ajándékozás útján szerezte meg gyűjteményünk számára. Kárpáti a Néprajzi Tár növedéki naplójának "Ajándékozott tárgyak" с 2. részében a 218. tételszám alatt e tárgyra vonatkozóan: „disznórovás (kanász szerszám)" megjegyzést írta, a lelőhely és az ajándékozó nevének feltüntetésével. Pável Ágoston 1937-ben — amikor az egész néprajzi gyűjteményt újra katalogizálta — kanászrovásfának nevezte (72. oldal, 1099. tétel), Dömötör Sándor 1949-ben ugyancsak (48 : 2850 leltári számon) és azóta is ezen a néven szerepel. Mindkét elnevezés helyes, mivel a disznók számát tüntették fel e rovásfán és ezt a műveletet a kanász végezte el, a kanásznak volt fontos „szerszáma", nyilvántartása. A rovásfa hátlapján tintával írva a következő szöveg olvasható: „Egy-egy sertés után félévre jár 8У2 liter rozs. 5 és y

2 liter búza és 23 fillér. 1903. Szent Györgytől — Szent Mihályig /Tóth Máté'". Feltételezhetően a felirattal a jegyző vagy esetleg a község bírója egyrészt hitelesítette a rovásfát, másrészt meghatározta — és az érdekelteknek ezúttal is tudtul adta — a kanász sertésenkénti járandóságát. (E feltevést a szép, gyakorlott írás is valószínűsíti). A sertéspásztor erre a pálcára, rovásfára a házak sorrendjében „írta", rótta fel — a maga sajátos jelölési módszerével — a legelőre járó sertések számát. Az egyes házakat, portákat, mélyített kis pontokkal választotta el egymástól. A számrovások jobbról-balra haladnak. Ennek megfelelően a rovásfa portánként a következő számadatokat tartalmazza: 1 -3-31-2-1 -1 -1 -1 -1-3-7-3-1-1 -1-4-3-23-1-1 Ebből megállapíthatjuk, hogy Egervár községben 1903-ban 22 házból

6 jártak ki sertések a legelőre és a pásztor gondjaira 45 állat volt bízva, ami után állatonként a 5 Lm. 30. ,; 1898-ban 40 ház volt Egerváron. Vö.: Sziklay J.—Borovszky S.: Magyarország vármegyéi és városai. Vasvármegye. 1898. 31. 15 Vas megyei Múzeumok Értesítője 225