Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 2. (Szombathely, 1964)
Bárdosi János: Gyógynövénygyűjtés és népi gyógymódok Kőszeg-Hegyalján
KÁPOSZTA. (Brassica oleracea L. var. capitata L.) A télire eltett káposztát, az ún. hordóbeli kábosztái elfagyott testrészekre, főleg fagyos lábra teszik, este lefekvés előtt és azt mindaddig megismétlik, míg a fagyás nyomai el nem múlnak. KERÉKRÉPA. (Brassica rapa L. em. METZGER) A kerékrépát gyógyászati célra csak egyetlen kőszegszerdahelyi adatközlőnk alkalmazza üzületi fájdalmakra, ízületi bántalmak ellen. A répát csirástu — azaz levelével együtt — apróra megvágja, vagy megdarálja, majd megfőzi és ebbe a főzetbe áztatja a lábát. Ez szerinte használ, ettől elmúlik az ízületi fájdalom. KUKORICA. (Zea Mays L.) A lemorzsolt kukoricát egy kicsit megtörik és megfőzik teának. Kevés cukorral ízesítve isszák köhögés ellen. Slájmindittómk tartják. Egyesek szerint erre a célra minden kukorica főzete jó, mások szerint viszont csak a piros kukoricáé. Sőt akadnak olyanok is, akik a piros kukoricaszemeket a kamillateába is beleszórják és azzal együtt főzik meg. PARADICSOM. (Solanum lycopersicon L.) A nyers paradicsomot kelésre, kelevinre, fekeíehólagra és törésre teszik szivatónak, fakasztónak. VÖRÖSHAGYMA. (Allium Сера L.) A vöröshagymát sebre nyers állapotban vérzéscsillapítónak, teának főzve pedig köhögés alkalmával slájmindítónak használják. Ha valaki elvágja az ujját, a vöröshagyma igen finom hártyáját — ami az egyes rétegek között található — teszik rá. Ez elállítja a vérzést és meg is gyógyítja a sebet. Teáját úgy készítik, hogy a leszeletelt vöröshagymát vízben megfőzik, kevés cukrot tesznek bele és úgy isszák, hogy a slájmot elindítsa. Néhányan a köhögés alkalmával készített kamillateába is belefőzik a vöröshagyma száraz héját, hogy hatásosabb legyen. A továbbiakban ismertetjük azokat a „népi gyógyszereket" melyeket területünkön a patikából vett drogokon kívül felhasználnak, hogy ezáltal némi összehasonlítást tehessünk a növényi és egyéb anyagok gyógyászati alkalmazásának gyakoriságára vonatkozóan. NÖVÉNYI EREDETŰ, IPARI FELDOLGOZÁSÚ TERMÉKEK FELHASZNÁLÁSA A GYÓGYÁSZATBAN BAG ÓLÉ A bagólét csak az állatgyógyászatban alkalmazzák, mint gyógyszert. Bagólét köpnek a szarvasmarha szemébe, ha azon hályog, hálog, szeminvaló van. Adatközlőink szerint attól elmúlik a hályog. CUKOR Mind a porcukrot, mind a kristálycukrot használják gyógyszerként. Az előbbit szemgyulladás esetén alkalmazzák. Ha fáj valakinek a szeme, s főleg ha gyulladásban van, akkor porcukrot fújnak bele, attól meggyógyul. 215