Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 1. (Szombathely, 1963)
Mozsolics Amália: Hegyháti hagyományok
mentek egymásnak. Az örzőpajtások segítettek. Miután megviaskodott a sárga bika, el is ment. Sose látták többet. Az öreg Szabó Pali (Vasvár) nem hitte a garbonciást sem. Úgy hallotta, hogy a levegó'ben járt, mintha lóháton járna. Oszkóban mesélték, hogy a garboncás szélvésszel jár. Mikor gyün az úton a nagy szélvész, akkor mondják, gyün a garboncás. Iván Józsiék arattak. Gyütt egy forgószél; még a markot is fölkapta és fölhordta a gabnát. Iván Józsi megsuhintotta a kaszát, aztán beledobta a forgószélbe. Olyan beteg lett, hogy sose tudott többet talpraállni. Csak hordozták. Még a szükségit sem tudta végezni. Mondogatta is: „Gyerekek, ha gyün a forgószél, ne dobgyatok sose semmit, meg meg se szidgyátok, mert annak vagyok a kódissa." Hajba Józsi bácsi béres volt a gersei majorban. Annak megmuttata a garboncás a Törböcön a kincset. Tán még ma is megvan a gödör, amit ásott. Aztán nyavalát talált, semmitse. Egy gyerek mindig tejet kért, aztán ha adtak neki, szaladt ki vele a kapu felé ; meglesték, hogy hová viszi. A kapunál egy likban etette a kígyót. A gyerek csak egyre soványuk. A kígyót agyonütötték. A gyerek rá rövidesen meghalt. Abból kellett volna lenyi a garbonciásnak. A gorboncás diák bement egy asszonyhoz tejet kérni. Az asszony aszonta, hogy nincs. De megmondta neki a gorboncás, hogy ne mondjon ilyet, mert a kamrája tele van tejjel. „Aztán én megtudom tenni, hogy a határgyát elveri a gyég, mert én gorboncás vagyok. Majd megmutatom, hun van a téj, csak eresszen be". Adtak is neki tejet annyit, amennyi csak kellett neki. Kovács Vince idesapja szokta mesélni. Egyszer 11 órakor mentek haza a mezó'ró'l a feleségével együtt. Amint hazaérkeztek, egy ember ült a konyhaajtóban a küszöbön. Amikor az öreg Kovács odaért, köszönt neki: „Adjon Isten gazdám", „Adjon Isten. Mi hordozza magát itt?" Azt mondta az ember: „Kedves gazdám, nagyon jól tudom, hogy maguknál van aludttej. Legyen szíves, adjon egy fazékkal". Kovács Vince ideasanyja mindjárt kínálta: „Ne igyék aludttejet, adok magának más ebédet, mert van." De az ember azt mondta, hogy neki csak aludttejet szabad inni. Erre aztán tudták, hogy garbonciás diák ül a küszöbön. Adtak neki egy csupor tejet. El is fogyasztotta jó étvággyal. Nagy szárazság volt abban az idó'szakban. Azt mondta a garbonciás diák: „Legyenek nyugodtak, rögtön lesz eső". Erre el is tűnt, hogy hová, nem lehet tudni, de egy bizonyos, hogy egy fél óra múlva megeredt az esó'. Óriási dörgésvillámlás középette nagy esó' lett. Az öreg Ragán egyik rokonához Nagytilajban bement egy piciny ember és tejet kért; de nem adtak neki. Azt mondták, hogy nincs. Erre megmondta a piciny ember, hogy hány köcsög tej van a kamrában. „Nem is köll a maguk teje, elmegyek oda, ahun csak egy fazékkal van, azt is odaadják." Aztán beállított Ragán idesanyjához és tejet kért. Adtak neki jószívvel, pedig kevés volt, mert komencióba 10 kapták. A piciny ember megmondta, hogy hajtsanak haza a mezőró'l úgy délután két óra tájban; mondják meg mikor kiviszik az ebédet. Úgy is volt. De Ragán János idesapja nem hitte, hisz egy felhő sem volt az égen. Tiszta lehetetlenség, a kék égből nem potyog a zápor. Aztán egy fertály kettőre Rohonc felől jött egy kis felhő, Uradalmi cselédek fizetése, (conventio latin szóból). 230
