Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 1. (Szombathely, 1963)
Mozsolics Amália: Hegyháti hagyományok
Mikor szél fúj, a gorboncás diák hajtja a szelet és forog benne. Egyszer egy kislányt elvitt a mezőről; igen nagy szélvihar volt akkor. Úgy a szélben vitte el, fölkapta. Mari néni idesanyja szokta volt mondogatni, mikor még kicsinyek voltak a gyerekek: „Ne menjetek a mezőre, mert elvisz benneteket a gorboncás." Mikor nagy villámlás van, akkor a gorboncás van a levegőben, az csinálja a vihart. A gorboncás „ollan tüskésborzonforma, teszefoszán van fölöltözködve, nincs rajta rendes ruha. Legjobban csak a viharban támad elő." Gersén mesélték, hogy a garbonciás foggal születik. Ha a bábaasszony meglátja a fogát, mindjárt kiesik. Vagy ha elkátyulják, hogy foga van, akkor nem lesz belőle garboncás. Szentgyörgyön (Zala m.) is született egy gyerek foggal, de a bábaasszony kikátyulta. Annyit azért tudott a gyerek, hogy mikor jégeső volt, kidobálta az udvarba a kapát, fejszét meg vasakat. 8 Gersén Dér Imrééknél gyerek született, de foggal született. A szolgáló megmondta: „Nini, ennek a gyereknek foga van". Erre eltűnt a foga. Pedig kilenc napig nem lett volna szabad kimondani. Abból a gyerekből lett volna a garbonciás diák. Kilenc esztendős korában vitték volna aztán el a társai. Döbörhegyen a Gergó lány született foggal. 1944-ben elmúlt már tíz esztendős is, de még nem ment el, otthon volt az idesanyjánál. A gorboncás olyan mint a másik rendes ember. Annyi a különbség benne, hogy egész melle meg a háta csupa szőrzet, szeme szőre nagyobb. Nem lát a szőrzettől, hacsak félre nem takarítja. Meg sárkánykígyón lovagol. Hét éves korában megnyergeli a kígyót és elparipázik abból a faluból, ahol született. A levegőben repül a sárkánykígyón és ahol megy, ott nagy eső lesz. Ha valahová betér, ott csak aludttejet kér. A garboncás a nagy kígyókat szedi össze, akkor van a jégeső. Van könyve is, abból olvas és akkor a rettenetes állat előgyün. Aztán fölnyergeli a kígyót és ellovagol rajta, a jég meg pattog. Az öreg Török Mihály garbonciás diákot nem látott: „Ollanforma vót, mint most a röpülőgép, úgy lestek a népek, mint most, de senkise látta közelrül. 9 Pedig elvótam Bécsbe is kétszer a múlt háborúban a katonafiam után. Aztán amint bemegy a vonat, balkézfelül ott röpködtek, ott lehetett a hellek (helyük) is, de közelrül egyet se láttam. Vótak akkor ollan suhétos helzetek, ahun kígyók vótak. Ott megnyergelte a garbonciás a sárkányt. Aztán ahun elibe harangoztak, ott akkora gyégesőt ereszett, hogy az utcákat elmosta. Bódogfárul is elvitte a garbonciás diák a sárkányt. Aztán akkora árkokat csinált a gyég, hogy egy házat is bele lehetne épülni, azt még a tetejit sem lehetne látni. Ha elgyünne Bódogfára, megmutatnám." — Nem voltam Bódogfán, nem is láttam az árkokat. Gorboncás diák akkor járt, mikor dörgött, meg esett az eső. Mikor a vén Török Nani ipa még gyerekkorában őrzött a karátföldi határban, gyütt egy nagy felhő. Ott volt egy másik őrzőgyerek is. Gorboncás volt az; két foga volt, mikor született. Dörgött csudamód. Akkor a gyerek igen szomorú, lett. Azt mondta: „Elmegyek közületek. Ha gyün a kékes bika, akkor segítsetek. Csak hárssal szurkáljátok meg a tokit. De vigyázzatok, hogy a másik bikát ne bántsátok." Gyütt a nagy felhő. Látszott, amint a kékes bika is közeledik. Egyszer csak megjelent sárga bika képiben a gorboncás is. összementek, viaskodtak, a fejükkel 8 Vasvárott szokás volt, hogy amikor elkezdett a „gyég" esni, kitették a csöpögő alá az öreg fejszét, „az élit főnek" (az élét fölfelé). 9 Mikor ezt nekem 1944 nyarán Török Mihály mesélte, angol bombázók vonultak el Gerse fölött. 229
