Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 1. (Szombathely, 1963)

Dömötör Sándor: Simasági tsz-parasztok

— Két évvel ezelőtt az állattenyésztés hozta a csoportnak a pénzt, pedig akkor még nagyon kevesen voltunk a csoportban. A sok ember sok selejtet nevel, nagyon kényeskednek egymással. . . Senkinek sincsen kevesebb munkaegység beírva, csak több ! Ahol lehet a zsebbe rakni, meg magas a munkaegység, ott mindig sok a munkaerő! — A kertészet haveri alapon megy. Akit nem akarnak benn, kitiltatják. Haverek viszik az irányt; ha valaki odamegy, rövidesen kinyírják. Ismerősöknek adják a nagy paradicsomot, a többi meg kapja a rohadtat, meg az aprót ugyanazon Lakodalmi bárány és kos az áron, mint a többi a nagyot. A haverok maguk szabják meg a munkafeltételeket, a vezetőségnek nem engednek beleszólást. . . — A csapatvezetők nem törődnek a csapatjukkal, nem vezetik, nem ellenőrzik, mert félnek a sértődéstől. Nem is tudják a csapatvezetők, hogy mit írnak be a tagkönyvbe. Ezzel lazul a munka, elkorcsosul a vezetés. Egy hónapban egyszer hasból írják be a munkaegységeket, így nem is felelhet meg a valóságnak. Ez a fenyeség!. . . — A növényápolást főleg a nők vitték a nyáron. Két asszony otthon maradt. Mikor a disznókat kihajtották, meglátták egymást, aztán elkezdtek beszélgetni. Mikor a többiek estefelé jöttek haza, még mindig beszélgettek. — Jaj, a vacsora! Még föl se tettem! — kiáltja az egyik, és megindul haza. — A többit holnap megmondom! — mondja a másik, és ő is szalad. — Arra a tó felé lakik, a békaszeminárium felé! — mondják valakiről. — Akit nem fog a nap, abba ussincs vér! — mondják egy lányról. — Ebbül jó komunista lesz, mert a pirosat igen szereti ! — mondják egy kisgyerekről, amint nyúlkál a piros szalag után. A mindennapi élet beszédtémái így csaponganak a társaságban. Az új élet problémái így férnek el könnyedén egy-egy vélemény, egy-egy gondolat játszi megformálásában. Érdeklődöm a halálra táncoltatott leány balladájának helyi emlékei után, amelyet az egész országban úgy ismernek, mint a sági bíróné leányá190