Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 1. (Szombathely, 1963)
Dömötör Sándor: Simasági tsz-parasztok
aztán sorba rakták és összenyomták, úgy tolták belé a nyársat. Az orosz térdelve állt a nyárs elé, és úgy vette fel. Nagyon csodálkoztak, hogy ő állva tudja felvenni. Az uradalomban az aratók minden tizenegyedik keresztért arattak. A könyvelő meg az intéző szokta őket szerződtetni, de az uraság is ott szokott üldögélni. Nem sokat szólt bele a dologba; mindent az intézőre hagyott. Akit aratónak szerződtettek, annak egy kh répát kellett végig megmunkálni akkordban. így néhány fillérrel kevesebbet kerestek, mint a napszám. Az uradalomban az aratóknak a masinálást is vállalni kellett. A szalmát 40 — 50 éve elevátor hordta a kazalra az uradalomban. Asztagolásnál az asztag tetejébe hegyes botokat szúrnak, hogy a szalmát összefogja és a szél ne tudja megbontani az asztagot. Ez a merekle. Aratásnál újabban 1—2 fogú gráblát kötnek a kaszára. Régen sokkal nehezebb aratógráblát használtak, mint manapság; 4 — 5 foga is volt. Jól megvasalták, hogy el ne törjön, mert ha nehéz a gabona, könnyen törik a kaszagrábla. Könnyen elképzelhető, milyen nagy az időveszteség ilyenkor, ha nem tudják hamarjában megjavítani. A levágott gabonát a marokszedő teszi kötélbe és ha nincsen más segítség a kaszás köti be. Egyet letesz a földre, az a sinórkéve, aztán egy kis kuszát tesz alája, a másikat meg szembe. Erre jön keresztben két kéve és addig rakják így egymásra, míg egy tizes nem lesz belőle. A sorban levő kereszteket kepének mondják; nincsen meghatározva, hogy hány keresztnek kell egy kepében lenni. Elkepélik a gabonát akkor, ha meg akarják szántani a kepehelet, azaz: arrább rakják a megszántott részre. Ezt azonban nem nagyon teszik meg, mert szemveszteséggel jár; a mozgatásra kihullik a szem. A sinórkévére jön két lábkéve, erre jönnek a felső kévék. Egy tízesben négy láb van. Ha behordják a gabonát, asztagho. rakják, hogy könynyebben lehessen csépölni. Az uraságnak 600 öl föld használatáért 50 napi robotot szolgáltak. 14 éves korában 24 krajcárt kapott egy napra az uradalomban egy leány, pedig annyit kellett neki dolgoznia, mint egy felnőttnek. A felnőttek napszáma 50 krajcár volt. A robotot nem lehetett pénzben megváltani. Az első világháború alatt a hadiasszonyoknak 50 napi robotért 5 rend (sor) kukoricát adtak egy (200 öl hosszú) táblán. A gyerekeknek nem tudtak enni adni a cselédasszonyok, s ha tejet kértek a kulákoktól, azt a választ kapták, hogy köll a disznónak. Cselédember gyereke korán kezdte a munkát. Németh Lajos már 7 éves korában eggyezett az uradalom répatábláján. Sírva ismerte meg, hogy melyik a répa, melyik nem. Aratásban hogy nem bírta a kévét, a pallér a kévével együtt földhöz vágta. Úgy szidta a lusta mindenségit. 12 éves korában mint félkonvenciós cseléd lépett az uradalomba. Délután járt iskolába, úgy tanult. Két évig volt 1/2, azután 3/4, majd 19 éves korában lett egész konvenciós. Az istállóban a jászolban aludt, úgy vigyázott az állatokra. Hermán István 13 — 14 éves korában már napszámba járt eggyezni, csimaszulni. 60 fillér gyermeknapszámot kapott, bár teljesítménye elérte a felnőtt munkáját. Amint megerősödött egy kicsit, hónapos lett. Németh Lajosnak a kuláknál sem volt jobb sora. Varga Sándor vénlegény 100 hold földhöz meg 30 marhához két cselédet tartott. Hajnali 3 órától este 10 óráig mindketten úgy dolgoztak, mint a gép, hogy a hasznot a kulák kamrájába zavarják. Amikor katona lett, a kulák kiszórta a családját a lakásból, és nem adott nekik semmit, hogy segítse őket, pedig sok pénze volt. Azzal hencegett, hogy a fél kastélyt ki tudná fizetni az erdővel együtt. Kiskamrákba, kuckókba kellett meghúzódniuk; egy év alatt négy helyen is laktak, pedig ezekért a sötét-büdös odúkért hetenként két napot kellett robotolni. A háború végén a cselédember kopaszon nézett szembe az élettel, mert kiharcolhatta magát az urakért ingyen: hazafias lelkesedésből. Sokan meglátták, hogy a háborúban a szegényember a gazdag embe181
