Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 1. (Szombathely, 1963)

Dömötör Sándor: Simasági tsz-parasztok

hallomásból tudják, amit tudnak. A sarlózást asszonyok végezték, a férfiak kötöztek. Sokat kellett hajolgatni, pedig magas torut (tarlót) hagytak. A torut sokszor meg is gyújtották. Azt tartották, hogy a hamu jót tesz a földnek. Búzát, rozsot kézzel csépültek még az uraságnak is. Az öregek mesélték, hogy volt olyan tarázu szék, aztán abba állították bele a kévét.

84 A gyerekek pálcával leverték a gabona fejét, azután csépülték ki hadárával a kévét. A tarázó szék tulajdonképpen keményfából faragott, pallóból készült kerek vagy hosszú lap volt. A földre letették, és a közepébe fúrt lyukba 1/2 m-nyi hosszú, kissé hegyes Trágyahordás rudat tettek. Erre állították a kévét, hogy ne dűljön fel. Hadáréval babot, rozsot most is csépölnek. Még nem ment ki egészen a divatból a kézzel való cséplés sempedig 1860 körül már volt a faluban a parasztoknak is járgányos cséplőgépje, Hallottak olyan cséplőgépről is, hogy kézzel kellett hajtani, mint a kerekes kutat, de az nem volt divatban sokáig. Nagyon nehezen ment vele a munka; de a járgányos, cséplőgép már jól működött. A csépló'géptó'l a szalmát favellával, azután vasvellával, később meg nyárssal hordták el. A nyársalást érteni kellett; nehéz mesterség volt, könnyen bajt szerezhetett vele magának az ember. Egyenes fejjel kellett felvenni a szalmát, mert ha lehajtott fejjel próbálta meg felvenni valaki, nem tudott kiegyenesedni a nagy teher alatt. A géptől nem messze cöveket vertek le a földben, aztán gereblyével húzták oda a szalmát szép sorjában. Volt olyan nyársaló, hogy egy keresztet, 20 kévét is felvitt egyszerre a létrán a kazalra. Az ilyen merész tettet nagyon sokáig emlegették a faluban. A vellázást azért hagyták abba, mert a nyársalás jóval szaporább volt. Erős József az első világháború idején orosz fogságban Cáricin felé két évig parasztházaknál dolgozott. Az oroszok a cséplőgépnél vellával kirázták a szalmát, 84 Bük községben, mikor még cséppel csépültek, a gabonát először úgy tarázták le. Volt egy tuskó, egy félméteres bot volt beleverve. Rátették a ponyvára, aztán ráhúzták a kévét a botra. Oldalról vesszővel jól megveregették, de nem túl erősen. A szem a ponyvára hullt ki belőle. Mikor már nem hullt több belőle, akkor csepülték kihadaróval. (Györe László 83 éves kisparaszt közlése. Szombathelyi múzeum kézitrattára : K —185. II. 4.) 180