Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 1. (Szombathely, 1963)

Horváth Ernő: Sótony környékének felső-pliocén növénymaradványai

SAVARIA 1. KÖTET A VAS MEGYEI MÚZEUMOK ÉRTESÍTŐJE 1963 SÓTONY KÖRNYÉKÉNEK FELSŐ-PLIOCÉN NÖVÉNYMARADVÁNYAI HORVÁTH ERNŐ Az 1961-ben megjelent „Sárvár" című cikkgyűjteményben rövid tanulmány keretében beszámoltam a lelőhely addig napvilágot látott növénymaradványairól. Az azóta eltelt időszak gyűjtései, kutatásai azonban újabb fajokat, s az aránylag vékony leletes réteghez viszonyítva olyan mennyiségű anyag begyűjtését eredményezték, hogy a lelőhely teljesebb kiértékelésére is gondolhattunk. Ugyancsak e munkák elvégzését sarkalják és számos értékes adattal előbbre is viszik azok az újabb lelőhelyek, melyek az utóbbi két esztendőben Vas megyében ismertté váltak. Hogy talán a legjelentősebbet említsem, hivatkozom a Szombathely mellett levő Sé község lelőhelyére, mely leletei alapján mindjobban alátámasztja eddigi vizsgálataimat a hasonló rétegek korára vonatkozóan. Itt ugyanis az uralkodó Salix fajok mellett, melyek már bizonyos fokig hűvös, csapadékos klímát jeleznek, megtalálhatók még a pannon emelet melegebb klímáját jelző növényei közül a Glyptostrobus europaeus (BRNGT.)HEER, valamint két kísérő aljnövénye az Osmunda parschlugiana (UNG.)ANDREÁNSZKY, és egy Pteris sp., feltehetően a Pteris palaeoaurita É. KOVÁCS, továbbá a Myrica nemzetségnek több faja, melyeknek egy része azonban már a Myrica gale L. alakkörbe tartozhat. így tehát a rétegtanilag közel azonos lelőhelyek anyagának egybevetése mindjobban azt a feltevést látszik igazolni, miszerint maradványaink és az azokat beágyazó rétegek még a felső-pliocén időszaknak az emlékét idézik, melyben azonban már érződik a jégkorszaknak a közelsége is. A maradványainkat beágyazó rétegek így a pliocén zárófejezetének tekintendők, mely megállapítást az alábbiakban még rétegtani és morfológiai alapon is megvilágítani kívánok. A lelőhely Sótony községtől É-ra, az Ikervár felé vezető út jobb oldalán, a Vasi Hegyhát Rába felé néző meredek partfalában van (1. kép), ahol a rétegeket egy kisebb agyagbánya tárja fel (2. kép). A növénymaradványok főleg levéllenyomatok, helyenként kisebb szenesedett szár darabokkal, melyek azonban a rétegből csak a legritkább esetben szabadíthatók ki épségben, rendszerint szétporladnak, tekintve, hogy főleg egyszikűek szármaradványaiból származnak. A lenyomatokat tartalmazó, mintegy 10 — 30 cm vastagságú homokos-agyag réteg (3. kép) alatt, amint az a szelvényen is látható, egy néhány cm vastag szenes iszapcsík húzódik. Ennek a maradványai is, az agyag réteg szeneihez hasonlóan egyszikűekből tevődnek össze. így számunkra csak a homokos-agyagrétegben található lenyomatok jelentősek pillanatnyilag. Mielőtt azonban e növények tárgyalására térnék, röviden foglalkoznom kell a terület fejlődéstörténetével, melynek tükrében ismét arra a megállapításra jutunk, melyet növényeink is bizonyítanak, hogy nevezett rétegeink a pliocén záró szintjét képviselik. A lelőhely és környékének földtörténeti fejlődésmenetét a feltárások, fúrások és a felszíni formák alapján a következően értékelhetjük: területünkön a pliocén 9