Az Alpokalja természeti képe közlemények 8. (Praenorica - Folia historico-naturalia. Szombathely, 2005)
Balogh Lajos: További források Szabó Imre szombathelyi botanikus tanár munkásságának ismeretéhez
BALOGH L.: További források Szabó Imre munkásságának ismeretéhez Megindultunk tehát. A jegenye és vörösfenyők édes álomba merülten mozdulatlanul állanak; csak az ösvényt szegélyzők egyik másika rezdül meg halkan és halvány harmatgyöngyök záporát önti utánunk. - Vi óra múlva egy kis tanyához értünk, hol tótok melegedtek s készítek reggelijüket. Oly nyájas derék legények egytől-egyig s oly megelégedetteknek látszanak. - Utunkat folytatva egy ideig az erdős tájon haladunk. A fák tövében ott pompázik a négylevelű ciliar {Paris quadrifolia), a kerekded és egyvirágú körtike {Pirola rotundifolia / uniflora 28 ), a veres és fekete áfonya {Vaccinium Vitis Idaea et V. Myrtillus) és a felső erdő dús növényszőnyege. - A fák egyszálig fenyőfák, gazdagon ellepve a szakállas zuzmó {Usnea barbata) 30-40 cm hosszú példányaival. - Kis csapatunk vígan ballag az erdei ösvényen, mely mind meredekebbé lesz. Vezetőnk, mint igazi tót, mindig pipál, de pipája csak pislog; egyszer elalszik, s most a mi nem könnyű dolog, meg kell gyújtani. Képzeljük csak, először is tüzet rak, azután beleteszi a pipát, piszkálja, feszegeti, míg végre az agyonnyálazott dohány tüzet fog. De „türelem rózsát terem", a pipa végre is égett s mi folytathattuk utunkat. Nemsokára medve-csapdákra bukkantunk, hatalmas, mint egy méteres átmérőjű vidravasaknak látszanak, medve persze nem volt benne. Utunk ezután mind meredekebbé és fárasztóbbá lesz; az erdő fái minél magasabbra hatolunk, annál ritkábbak és törpébbek. Utoljára elszélednek annyira, hogy csak itt-ott szomorkodnak dideregve egyes utóőrsök csonka dermedt tagokkal, melyek mezítelenségét, az össze-vissza kuszált zöldes szürke lomb csak szegényesen takargatja. A törpefenyő {Pinus Mughus) hazájába érünk. Igazi őserdő. Egyes példányok csak középnagyságúak ugyan, de hatalmasan kifejlettek; oldalhajtásaik megoldhatlanul fonódnak egymásba. E sűrűségen át vezet utunk, fel-felkapaszkodunk egy-egy sziklára, melyek kövirózsa „rózsás" levélzetétől oly gazdagon borítvák. A törpefenyők aljában ott nyílik az ékes Soldanella, a havasi növények drága köve a tárnics {Gentiana punctata), ott ékeskedik a havasi kökörcsin {Anemone alpina) 19 nagy fehér kívülről kissé kékesen hamvazott virágaival, oly kellemes ellentétet képezve a talaj tömött gyepszőnyegével. Mellette vonul meg szerényen a cziklász is {Geum montanum) nagy aranysárga virágokkal. Eközben egy oldaldombra értünk, közvetlen a Kriván kőkupolája alá, mely még e hely felett 800-1000 m.nyire emelkedik. A törpefenyő itt már végleg eltűnik s a hideg is már észrevehető lévén, újra, tüzet raktunk s reggelihez láttunk: előhúztuk kosarunkból a szalonnát, kenyeret és egyik üveg bort. A tűz lángjai barátságos meleget terjesztettek. „Proszim ponyzsenye uh milostyi Pán Velkomozsny" (Alázatosan nagyon kegyelmes Uram) mit minden alkalommal kalapját leemelve mondott szólított bennünket a jó tót bácsi s mi megkínáltuk szalonnával és borral, s miután így villás reggelinket elfogyasztottuk, utunkat folytattuk. Most kezdődött a „hadd el hadd". Elhagyjuk már a havasi fűz határát is. E kisded növényke 2-3 cm.-nyire emelkedik ki a föld fölé, rajta a lét vidámságának, a fénylő zöldnek, mi által a fűz máskülönben ki szokott tűnni, semmi nyoma sem vehető észre. Rajta ismétlődik nemsokára az ami a törpefenyőnél: elhaló aránytalanul vastagkérgű és szivacsos szerkezetű ágak és gyökerek kapaszkodnak segélyt esdve a könyörtelen kőzetbe. Végre csak egy két sorvadt ág, és végre teljesen eltűnik. Moneses uniflora (L.) A. Gray Pulsatilla alpina (L.) Delarbre 16
