Az Alpokalja természeti képe közlemények 8. (Praenorica - Folia historico-naturalia. Szombathely, 2005)

Balogh Lajos: További források Szabó Imre szombathelyi botanikus tanár munkásságának ismeretéhez

Praenorica Folia historico-naturalia, VIII (2005) Feladatunk előtt állunk. A tenyészet végső határain vagyunk; előttünk a meredek szikla rakás, mely minden pillanatban ing mozog lábaink alatt; sokszor megindul s rémületes robajjal rohan alá. Minden 20 lépés után pihennünk kell, igazán elkeserítő állapot s a sziklatenger egész végtelenségében szűnni nem akaró és egyre meredekebb halmazával áll előttünk. Semmi árnyék, semmi oáz nem fedezhető fel rajta, ha csak az ős kőzetekből kimagasló sziklacsoportokat azoknak nem veszszük. Kínos itt a mászkálás, s bár nem kell sziklákat hengergetnünk, mint Tinda ruhnak, ennek kínjaiban mégis bőségesen részesülünk. De végre talán százszor is pihenve mintegy 1 Уг órai fáradságos mászás után egy nyeregre értünk. - Elragadó látvány! A hegynek előtáruló mély völgyelését vastagon borítja a hó, melynek vakító fehér színével, a legélesebb ellentétet képezi a jégszegfű nagy bíborvörös virágaival, melyek oly kevesen húzzák meg magokat a rideg sziklák megett, melyeket az ellepő zuzmó halvány zöld színűre változtat. Itt megállapodtunk s általános pihenőt szándékoztunk tartani. Vezetőnk letette podgyaszunkat; én növénymappámat, kis ásómat s a turista botot, öcsém pedig jegyezgette a természet szépségeit, melyek most oly gazdagon tárultak elénk. A liptói fennsík magas hegyeivel lapályba olvad; távolabb keletre a Szepesség világosabb fennsíkja terül környezve az Alacsony-Tátra felhővel takart ormaival. A közvetlen környezet azonban sokkal inkább leköti figyelmünket. A Kriván felettünk tornyosuló, vadul szaggatott ormain zergék jelennek meg, míg a túloldalon a morgák füttye hallatszik, százszorosan visszhangozva a sziklákról. - „Csak legyünk csendesen szólt egyikünk - amott egy morga közéig, a kis állat nem fog bennünket észrevenni". „Kő!! s a következő pillanatban egy roppant tömeg csap közibénk ... mi széjjel ugrunk, a szikla neki megy kosarunknak, azt a benne levő flaskával ízzé-porrá zúzza s darabjait rettentő erővel több száz méternyire magával ragadja. Egy zerge indította meg a sziklát, de a gondviselés őrző keze megoltalmazta életünket. Elnémulva fogtunk újra a munkához, hogy a jég és hómezőt járhatóvá tegyük, mert vezetőnk óva intett bennünket, hogy ne lépjünk a meredek sikamlós s így könnyen veszélyessé lehető hóra. Engedtünk tehát s ő bámulatos ügyességgel véste ki a lábaink számára való nyomokat, s így szerencsésen a túloldalra jutottunk, hol mintegy Уг órai kapaszkodás után a hegy ama gerinczére értünk, melynek végágai a Csorbái tót érintik. Valóban meglepő látvány tárult itt szemeink elé. - Alattunk többszáz méter mélységben, a túloldalon havas, kietlen környezetben elénk tűnik a Prídaviczi tó. Színe mély sötétzöld; egyes részeit még most is jégtáblák borítják. A játszi szellő csapkodó kedvében megrezdíti a tó külömben nyugodt felületét. Finom fodrozatát figyelemmel lehet kísérni. - Most a légáramlat változik, és a víztükör, melyen csak az imént ama küzdelem folyt a habok között, varázsütésre mennyei nyugalomban terül el. Csak a partok hosszában száguldanak egyes félénk sugárkák fel s alá. Azonban íme! a visszarettent harczosok ismét előtörnek és megújult szenvedélylyel egymásnak esve, megint az egész tó tükrét járják. Most azonban köd borul a tó fölé, mire ennek tükre, mély áthatlan homályba merül; így a gerincz másik oldala is. A liptói fennsík eltűnik s a köd mind sűrűbb és mind sűrűbb lesz. Egyszercsak felhő takar mindent. Eltűnik a Kriván orma, el néhány méternyire közöttünk minden, s azon kétségbeejtő helyzetben vagyunk, hogy se fel, se le! Elkeseredve ülünk le a hideg talajra, melynek utolsó növényzetét egy két árva fűszál képezi. - Tüzet nem gyújthattunk, megettünk a csak zergéktol járható hegyoldal a zöld tavacska felé, előttünk a megtett fáradalmas út... élelmiszerünk ... kosár ... kő. 17