Az Alpokalja természeti képe közlemények 8. (Praenorica - Folia historico-naturalia. Szombathely, 2005)

Dankovics Róbert: A rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis Méhely, 1893) elterjedéstörténete és természetvédelmi helyzete a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban

Praenorica Folia historico-naturalia, VIII (2005) VESZÉLYEZTETŐ TÉNYEZŐK A Hanság területén előforduló rákosi vipera populációkat veszélyeztető tényezők az alábbiakban foglalhatók össze: Kevés számú populáció — A Hanságban végzett területbejárások és élőhelyfelmérések eredményeként 2005-ig két elkülönült élőhelyen ismerjük az alfaj előfordulását. Az esetleges, még ismeretlen állományok felderítése továbbra is folytatódik. Kis egyedszámú populációk — Az ismert két populáció az eddigi befogások alapján bizonyosan nem haladja meg a populációnkénti ötven ivarérett példányt. A nagy valószínűséggel fennmaradó populáció minimális egyedszáma ugyan nem ismert a faj esetében, de a becsült egyedszám valószínűleg megközelíti, vagy kisebb a spontán fennmaradó állománynál. Csökkenő állománynagyság — A hansági megfigyelések a 2000. év végéig nem terjedtek ki a rákosi vipera állomány egyedszámának vizsgálatára. Ennek ellenére a Magyar Természettudományi Múzeum és a nemzeti park munkatársainak befogásai és megfigyelései alapján csökkenő egyedszámokat kell feltételeznünk az elmúlt ötven évben (DELY & JANISCH 1959; JANISCH 1979; FÜLÖP 1992). Izoláció — Az ismert két állomány egymástól két és fél kilométer távolságra található, többségében a vipera számára kedvezőtlen - szántó, erdő, csatorna, nádas területekkel elválasztva, így jelenleg nem állnak kapcsolatban. Genetikai leromlás, kis genetikai változatosság — Az ismert élőhelyek zsugorodása, valamint az egyedszám csökkenése az utóbbi évtizedekben oda vezetett, hogy az egymástól elzárt populációk közötti migráció és így a génáramlás gyakorlatilag kizárt. A jelenlegi ismeretek tükrében nyilvánvaló a genetikai változatosság csökkenése és az ebből következő gyengébb populáció-adaptációs lehetőség. A faj beltenyésztés-tűrése ismeretlen, és a hüllőknél az erre vonatkozó publikált kutatási eredmény is kevés (MADSEN et al. 1996). Idegenhonos növények — Az állattartás visszaszorulása következtében, a rét- és legelőgazdálkodás hiánya miatt erőteljes cserjésedés és a magas aranyvessző {Solidago giganteá) terjedése figyelhető meg a rákosi vipera által preferált élőhelyek növénytársulásaiban. E növény záródott állományai gyakorlatilag monokultúrának tekinthetők, amelyben a területre addig jellemző lágyszárú növényegyüttes, úgy faj, mint az élőhelyhez kapcsolódó „guild-diverzitás" szempontjából megszűnik. Ezzel egyidejűleg megváltozik a mikroklíma és eltűnik a rákosi vipera táplálékát képező elsősorban egyenesszárnyú - állatközösség is. A selyemkóró (Asclepias syriaca) és a bálványfa (Ailanthus altissima) jelenleg még nem borít nagy területet, de térhódításuk szintén megfigyelhető. Predáció — A rákosi vipera ragadozói közül a madarak tekinthetők a legveszélyesebbeknek. Az alfaj gyakorlatilag minden korosztályát veszélyeztetik a gólyaalakúak (Ciconüformes), a varjúfélék (Corvidaé) és a nappali ragadozó vágómadárfélék (Accipitridae). A fiatal egyedeket a fácántól a seregélyig szinte bármilyen madár képes megfogni. Predátornak tekinthető az összes ragadozó és mindenevő emlős is. Kiemelkedő jelentőséggel bír a Hanságban a vaddisznó (Sus scrofa), amelynek egyedsürüsége magas a védett területeken. Hasonlóan ki kell emelni a ró129