Az Alpokalja természeti képe közlemények 8. (Praenorica - Folia historico-naturalia. Szombathely, 2005)
Dankovics Róbert: A rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis Méhely, 1893) elterjedéstörténete és természetvédelmi helyzete a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban
DANKOVICS R.: Arákosi vipera (Vipera ürsihii rakosíensis) a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban BEVEZETÉS A rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis) „édenkertjének" utolsó foszlányai Magyarország nemzeti parkjaiban találhatók. A Fertő-Hanság Nemzeti Park északhansági területén 2001-től öt éven keresztül végzett kutatás eredményeként pontosabb ismereteket kaptunk az alfaj elterjedéséről, élőhelyeiről és az állomány nagyságáról. A jelenleg ismert élőhelyeinek szűk földrajzi kiterjedése, elszigeteltsége és az itt élő populáció alacsony egyedszáma folytán valószínűleg a leginkább veszélyeztetett a még fennmaradt állományai közül. FÖLDRAJZI ELTERJEDÉS E kistestü kígyó - ismereteink szerint - Erdélytől az Alföldön és a Kisalföldön át egészen a Bécsi-medencéig húzódó síkvidéken elterjedt volt (BOULENGER 1893; MÉHELY 1912; DELY & JANISCH 1959; KORSÓS 1991; NILSON & ANDREN 2001). Ezen a területen kívül leírt előfordulásait ma más alfajhoz tartozónak valószínűsítik (NILSON & ANDREN 2001), vagy téves adatnak kell tekintenünk (DELY 1986). Hazai előfordulásai két jól elkülönülő tájegységből ismertek, a Duna-Tisza közéről és a Kisalföldről, a Hanság és a Mosoni-síkság találkozásánál. A MÉHELY (1895) által WERNER-re (1892) hivatkozva - leírt Vas megyei példányok pontos lelőhelyadatai ismeretlenek. A DELY (1978) által említett Kispöse (ma Gyöngyösfalu része) előfordulás és a Savaria Múzeum 1932. évi természettudományi leltárkönyvében bejegyzett állat (régi nyilvántartási száma: Ac.6., jelenlegi leltári száma: 2002.60.1.) „Velem" lelőhely megnevezéssel (DANKOVICS & VÍG 2003), nem nyújt biztos támpontot e területen az alfaj múltbéli jelenlétéről. Egy évszázada a Dunától nyugatra eső térség - a Hanság, a Mosoni-síkság, a Fertő mentén keresztül a Bécsi-medencéig - a rákosi vipera elterjedési területének jelentős kiterjedésű részletét képezte (BOULENGER 1893; MÉHELY 1912; KORSÓS & FÜLÖP 1994; NlLSON & ANDREN 2001) (1. ábra). Ausztriában XIX. század végén még tömegesen irtották a Habsburg udvar laxenburgi birtokain (MÉHELY 1895; BOULENGER 1913). Az 1950-es évekre alsó-ausztriai valamint burgernlandi élőhelyeinek megsemmisítése és.a szándékos pusztítás hatására állományai drasztikusan lecsökkentek, s a hetvenes évekig mind ritkábbá vált (1. ábra). Az utolsó megfigyelt egyed 1973-ban, a Fertőzugban elpusztulva talált, elütött fiatal példány volt. Alig száz évvel a leírását követően már nem sikerült jelenlétének kimutatása, így Ausztriában az alfaj nagy valószínűséggel kipusztult (GRILLITSCH et al. 1983; TIEDEMANN 1986; KAMMEL 1992a, 1992b; CABELA et al. 1997). A Fertő környéki, Magyarországhoz tartozó területekről előfordulási adata nem ismert. A Hanságban, a Lébény melletti Bormászpusztán, 191 l-ben az alfaj tömeges megjelenéséről számolnak be, amit MÉHELY (1912) a lecsapolások hatására létrejött új élőhelyek kialakulásával magyarázott. Az 1957-től közel tíz éven át zajló további lecsapolások, belvízmentesítő csatornázási munkálatok során, a lápvilág utolsó foltjainak felszámolásakor viszont a viperák is nagy számban estek áldozatul (JANISCH 1979). Egyes adatok szerint ezres nagyságrendű kígyót pusztítottak el ekkor az építőtáborok diákjai (KORSÓS & FÜLÖP 1994), melynek valószínűleg többsége vízisikló, 120
