Az Alpokalja természeti képe közlemények 4. (Praenorica - Folia historico-naturalia. Szombathely, 2001)

Zagyva Tibor: Szubalpin gyepek mikológiai felmérése az Őrségi Tájvédelmi Körzetben

Praenorica Folia historico-naturalia, IV (2001) volt ahhoz, hogy ott a mai szubalpin szőrfuves gyepekben termő 42 taxon közül bármelyik is előfordulhatott volna. Vannak ugyan sphagnofil nedugombataxonok (Hygrocybe coccineocrenata, H. turunda), de ezek egyike sem került még elő sem az Őrségi Tájvédelmi Körzet területéről, sem máshonnan Magyarországról. Elvileg az általam Kétvölgyben regisztrált Hygrocybe helobia lápokban is megjelenhet, jómagam viszont mezofil szubalpin gyepben gyűjtöttem. Éppen ezért láprétek, dagadólápok esetében sem alkalmazható RALD módszere. Az európai elterjedési adatokat figyelembe véve BOERTMANN (1995) 22 észak- és nyugat-európai országból (beleértve Grönland, Svalbard, Izland, Sheüand és a Feröer- szigetcsoport területét) összesen 59 taxon részletes elterjedési adatairól számol be. E nedugombataxonok között van viszont néhány olyan, amely kimondottan arktikus faj, s ezáltal semmiképpen sem fordulhatnak elő Magyarország területén {Hygrocybe xanthochroa, H. citrinopallida, H. salicis-herbaceae, H. turunda). Ezeket a fajokat hozzánk legközelebb az Alpok, Kárpátok és a Dinárihegység erdőhatár feletti havasi gyeptársulásaiban találhatnánk meg, de bizonyított adataink egyelőre innen sincsenek. Igaz, hogy a 2000 m tengerszint feletti magassági területek kutatottsága is valamivel elmarad az alacsonyabban fekvő területek mikoflorisztikai feltártságától. Tény viszont, hogy a fent említett 4 faj egyáltalán nem ritka a holarkúkus övben (Grönland délebbi részein, Izlandon, Norvégiában, Svédországban, Finnországban, Ororszorzág északi területein, Lettországban, Észtországban, Litvániában, s valamivel ritkábbak Dániában, Hollandiában, Írországban, Lengyelország északi területein, Skóciában, Sheüandon, s az egészen arktikus Svalbardon). Mindegyik esetben kimondottan oligotróf élőhelyeken fordulnak csak elő, így pl. a Holland-Alföldön, vagy az izlandi gleccserek peremterületein. E fajok közül már a hetvenes években felfedezték a Francia-Alpokban a Hygrocybe Salicisherbaceae-t, így az elvileg más magashegységi régióban is előfordulhat. Holarktikus taxon még a Hygrocybe substrangulata var. rodophilla, H. cinerella, H. radiata, H lilácina, H. laeta var. flava, H. vitellina, H. constrictospora, H. phaeococcinea, H. glutinîpes var. rubra, s a BoERTMANN-féle „skandináv iskola" által el nem ismert С hygrocyboides is. E taxonok közül kettőt már valószínűleg gyűjtöttem a Vendvidék területén, bár határozásuk, illetve a diagnózis felülvizsgálata folyamatban van. Ezen észak-európai és arktikus taxonokon kívül léteznek még maritim, ammofil nedugombataxonok is, amelyek elterjedésüket tekintve ugyanúgy megtalálhatóak az észak-németországi tengerpart homokdűnéin, mint a Kiskunsági Nemzeti Park borókás homokbuckái között. Ezek a nedugombataxonok már jelen voltak az emberi tevékenység megkezdése előtt is, mára azonban élőhelyeik alaposan összezsugorodtak az Alföld területén, s általában mindenhol a Pannon-medence országaiban (Horvátország: Baranya, Szlavónia, Jugoszlávia: Vajdaság, Szerémség, Románia: Bánát, Szlovákia: Csallóköz). Ezek a területek ma ugyanis intenzív mezőgazdasági művelés alatt állnak. Néhány nemzeti parkban és pár tucat természetvédelmi területen maradtak fenn az élőhelyeik. A Kiskunsági Nemzeti Park területéről gyűjtöttek már 4 homoki nedűgombataxont, sőt még a Soroksári Botanikus Kert mészlepedékes, sovány homoktalajáról is előkerült a ma Magyarországon már nagyon rit133