Krisztin Ernő szerk.: Vasvármegye és Szombathely Város Kultúregyesülete és a Vasvármegyei Múzeum III. Évkönyve (Szombathely, 1929)

Annales Sabarienses - FÁBIÁN Gyula: Gróf Erdődy Gyuláné, sz. Gróf Széchenyi Emilia. (1866-1928)

46 áldott, magas műveltségű 'és íennkölt szellemű nagyasszonya volt. A felajánlott kép hirdesse az Ő művészetét s bár tenné örökéletűvé a művészlélek nevét. Művészete hirdesse a szép feltámadást is: az elszakított országrészt ábrázoló magyar földnek feltámadását ! . ,. Szombathely, 1929. február 23-án. Dr. Varasdy Sándorné, sz. Zichy Henriette grófnő". Ebből a néhány jellemző sorból állíthatjuk fel legszebben gróf Erdődy Gyuláné emlékét. A grófnő a legelőkelőbb magyar főúri családok sarjadéka volt, aki az udvar és a magyar arisztokrácia légkörében élt, így nagy szerepet töltött be az ország és szűkebb hazájának — Vasvármegyének — társadalmi életében. Ahol az ő összeköttetéseivel, vagyonával, személyes közbenjárásával, munkájával tehetett valamit, ott mindenült megjelent és segített. Társadalmi

1 megmozdulások az ő lelkében mindig megértésre találtak. Mindenkor kész volt cselekedni, amikor erre felszólítást kapott, akár valami országos, megyei, akár szerény társadalmi egyesület fordult hozzá. Ez az előkelő grófnő, aki méltóságára mindig sokat adott, ai arisztokrata élet mellett még egy másik életet élt: a finom, előkelő lelkű művész életét, akinek az Isten megadta azt a ritka adományt, hogy a művészetének igazán a művészetért élhetett. Mentve minden kenyér-gondtól, szabadon gyakorolhatta a művészetét, igazán magának festett. A vasvörösvári kastélyban egy különös világot teremtett maga körül. Minden szabad idejét műtermében, a parkban, a szép vidék hegyei között, a természetben tölti. A főúri kastély vendégei között nemcsak grófi fékjének vadászó vagy politizáló barátai fordulnak meg, hanem gyakori vendég egy-egy művész, aki Münchenből, Bécsből, Pestről jön el, hogy néhány hetet, hónapot töltsön el Vasvörösváron. A grófnőnek melyik világa volt az igazi? Az arisztokrata dáma élete-e? vagy pedig a művészé? Kik voltak igazi barátai? A főrangú hölgyek és urak vagy pedig azok a művészek, akik bizony nem főrangú születésüek voltak? Ki ad erre feleletet? Kétségtelen, hogy Erdődy grófnő jelentős társadalmi munkát teljesített. Erről sok újsághír és sok emlék beszél. De minket most csak az érdekel az ő világából, amely a művészetére vonatkozik. Életében soha nem tolta előtérbe nagy tudását és kiváló művészetét. Soha nem beszélt róla. Soha képet kiállításra nem küldött, hacsak nem kérték erre. Elismerést, dicséretet soha nem várt. Nem volt kenyere a hivalkodás. Valami magasabbrendű, nemes öntudat élt benne a művészetéről. Ez a finom érziés itt lappangott a lelke mélyén. A művészetben is arisztokrata volt tetőtől talpig. Mindig tiszta, mindig finom, mindig természetes, mindig úri. « Erdődy grófnő életét ne képzeljük el olyannak, mint amilyen kedvező lett volna művészetének fejlődésére.