Várady Imre szerk.: Vasvármegye és Szombathely Város Kultúregyesülete és a Vasvármegyei Muzeum I. Évkönyve (Szombathely, 1925)
GÁYER Gyula: Vasvármegye fejlődéstörténeti növényföldrajza és a praenoricumi flórasáv
35 lönösen jellegzetessé teszi a somogyi síkságot, az homoki flórájának északnémet jelleme (Thymus angustifolius, Corynephorus etc.) Ezek a flóraelemek ugyanis a Morvamezővel és a győrmegyei Ferencháza-puszta flórájával kapcsolják össze. Hogy Alföldünk nyugati részében az északnémet síkságok flórája üthetett tanyát, annak okát nemcsak a morvamezei és somogyi homok mészszegénységében 5 6, hanem különösen abban is látom, hogy a magyar beltenger fokozatos visszahúzódása során a nyugati partvidék homokjára a Morvamező széles kapuján keresztül a német homoki flóra előbb juthatott el, mint a keleti síkságok flórája, melynek részére a nyugat felé vezető ut csak sokkal később, az Alföld belsőbb részeinek fokozatos kiszáradásával nyílott meg. És most mégegyszer vissza kell térnünk a praenorikutnba, hogy fejlődéstörténetének nagy vonásokkal megrajzolt képére az utolsó ecsetvonásokát rátegyük. Említettük, hogy a praenorikum fő vonásaiban ma is még az erdőslápos, diluviális állapot képét viseli. De Kern er, Briquet, Beck Gr. Hayek és mások kutatásai alapján ma már nem kétséges, hogy vagy az utolsó jégkorszakot megelőző interstadiumban vagy a jégkorszakot követő időben (a keleti Alpesekre nézve nagyobb valószinüséggel az utolsó jégkorszakot megelőző időben) a mainál szárazabb és melegebb klima uralkodott és ebbe az időbe esik a steppe-elemek megjelenése az Alföld keleti szélein is. De ugyanebbe az időbe kell helyeznünk az északnémet homoki növények megjelenését a visszahúzódó beltenger nyugati peremén, de ezen felül a Calluna és Sarothamnus, meg társnövényeinek (Genista pilosa. Iasione, Vulpia, Fi lag o, Air a caryophyllea etc.j, egyszóval a német Heide-flórának lehuzódását a Morvamező kapuján keresztül az Alpesek lejtőire, a Bakonyba és a praenorikutnba, ahol ez a flóra különösen a harmadkori kavicsdombok kiszáradó lápjain legmegfelelőbb létfeltételeit találta meg. A Calluna a praenorikum egész területén elterjedt, a Sarothamnus pedig a Calluna-val társulva a steyer praenorikumban főleg a Graztól keletre eső harmadkori kavicsdomhokon, Vasmegyében pedig hatalmas kifejlődésben A mb r ó z y-Mi ga zzi ístván gróf jeli pusztáján maradt fenn. A jeli terület reliktumjellegét a geologiai talajvizsgálat is megerősítette s itt egy mélyedésben az egykori Sphagnum-láp maradványa is még megmaradt. Itt, a keleti Alpesek tövében s a visszavonuló beltenger közelében ezek a nagyobb nedvességet igénylő északi elemek ebben a periódusban is megtalálták azokat a létfeltételeket melyeknek hiánya az Alföldön kelet felé való tovaterjedésüknek —a fokozottabban xerothermikus déli és keleti elemekkel szemben—útját állta. 5 7 A Dunántul flórájának fejlődéstörténetében volt tehát egy periódus, amelyben az északnémet homoki flóra dominált, a keleti flóraeleraek nyu-
