Glósz József: A rendiség alkonya. Válogatott tanulmányok (Szekszárd, 2014)
Társaság és társadalom. Adalékok a birtokos nemesség reformkori világához
kitűnik, a rendi tudat, a közös értékek, hagyományok, életvitel által egybeforrasztott réteget anyagi viszonyai, politikai hatalma, területi, vallási elhatárolódása következtében már a 19. század elején is érzékelhetően elkülönülő csoportokra oszthatjuk fel. A csoportképző tényezők közül a 19. század első felében a vallás, a hagyományokon alapuló presztízs szerepe csökkent, ugyanakkor a demográfiai és gazdasági változások következtében a differenciálódó vagyon, a szakszerűség iránti növekvő igény okán pedig a műveltség szerepe felértékelődött. Ezzel párhuzamosan a politikai pártállás háttérbe szorította a klán szellemű kötődéseket. A birtokos nemesség egésze, sőt az ország jövője szempontjából is fontos volt, hogy a változó körülmények között hogyan alakul a birtokos nemesség átszerveződő csoportjai, illetve az onnan kiszoruló elemek, valamint a felbomló táblabíró világ és más rétegek közötti kapcsolat, hogyan formálódik a társadalom új szerkezete, az eltérő célok eredőjeként milyen politikai törekvések fogalmazódnak meg, s ami talán ennél is fontosabb, milyen új értékrend formálódik. A napi élet során a gyakran egymás ellen ható egyedi esetek sokaságából kibontakozó társadalmi tendenciák a korabeli forrásokban nehezen érhetők tetten, ezért a történész többnyire a kortársi vélekedésekre, utólagos visszatekintésekre kénytelen hagyatkozni, melyek szubjektivitása torzító hatású. Az alábbiakban az érintettek levelezésének, házassági, rokoni kapcsolatainak vizsgálatával kívánunk adalékokat szolgáltatni a birtokos nemesség belső, illetve más rétegekhez fűződő kapcsolatainak elemzéséhez. A közfelfogás fogalmazódott meg Mocsáry Lajos 1855-ben megjelent, a magyar nemességről írott munkájában, melyben elismeri ugyan az arisztokrácia európai műveltségét, de egyúttal azzal vádolja képviselőit, hogy elvesztette nemzeti jellegét, s gőgösen elzárkózik az alsóbb rétegek elől.8 Megállapítása nyilvánvalóan széleskörű társadalmi tapasztalaton nyugodott, ám mindenképpen árnyalásra szorul. Maga az arisztokrácia sem volt egységes, belső hierarchiája révén fokozatos átmenet állt fenn képviselői és a jómódú köznemesi birtokosság között, s e szociológiai tény megteremtette a társadalmi és társasági érintkezés közös fórumait. A kortársak és az utókor az arisztokráciát, annak felső, hatalmas latifundiumokkal rendelkező, többnyire külföldön élő tagjaival azonosította, Tolna megyében e csoportot a herceg Esterházy, gróf Apponyi, Széchenyi és Viczay család képviselte. Ám már ennek a körnek is voltak a reformkorban - részben anyagi okokról, részben meggyőződésből - Bécset elhagyó tagjai, akik magyarországi birtokaikon, illetve az ország gyorsan fejlődő fővárosában telepedtek le.9 Bár jól csengő nevet viseltek, a 19. században már semmiképpen sem sorolhatók e körbe a tolnai uradalmat birtokló gróf Festeticsek, akik az 1840- es évekre már a honi arisztokrata lét anyagi alapját is elvesztették.10 Az igen gazdag herceg és gróf Batthyány család rendelkezett ugyan kisebb birtokokkal a megyében, ám az nem párosult a nevükhöz méltó társadalmi reprezentációval. A főnemesi státusz következő fokozatát azok a középbirtokos családokból kikerülő bárók képezték, akiknek többnyire katonai, esetleg hivatali pályán az udvarnak tett szolgálatait jutalmazták e címmel. Ide sorolható Tolna megyében Dőry József és leszárma8 MOCSÁRY 1855. 19-24. “ GAÁL 1998. 296. MOLNÁR 1996. 22-23. 10 GLÓSZ 1992.252-253. 89
