Glósz József: A rendiség alkonya. Válogatott tanulmányok (Szekszárd, 2014)

Társaság és társadalom. Adalékok a birtokos nemesség reformkori világához

zottai, a paksi közbirtokos Rudnyánszkyak, a csibráki Jeszenszky család egyik ága, továbbá Hrabovszky János altábornagy, kajdacsi birtokos. A rangemelés bizonyára növelte társadalmi presztizsüket, de nem segítette át őket az arisztokrácia mágnásoknak nevezett felső köreibe. Rokoni, társadalmi kapcsolataik, hivatali pályájuk, továbbra is a jómódú középbirtokos nemességhez kötötték őket. Még alacsonyabb volt az erkölcsi értéke az 1850-es években, az önkényuralom szolgálatában szerzett birodalmi bárói címeknek, mellyel többek között Dőry Gábort és Augusz Antalt honorálták.

E két utóbbi csoporttal rokonithatók azok az idegen eredetű arisztokraták, akik szintén a birodalom szolgálatában szereztek főnemesi címet, majd a magyar országgyűlés honosította őket. E rang leértékelődését jelzi, hogy az 1840-ben honosított gróf Messey Lajos idős korában egy vármegyei levéltámok vagyontalan lányát vette feleségül, lánya, Eulália pedig Latinovichné született Somssich Mária kísérője, feltehetőleg társalkodónője lehetett.11 Az ugyancsak ekkor a magyar korona alattvalójává lett gróf Aichelburg család leánya, Georgina, elhunyt keresztapjának fiától, Gindly Rudolftól koldulta össze stafí- rungját. A Tolna megyei arisztokrácia összetett világához még egy rendhagyó család tartozott. A dúsgazdag bécsi bankár, báró Sina a simontornyai és a tolnai uradalom megszerzésével egy csapásra a megye legnagyobb birtokosai közé emelkedett.12

Mivel a főnemesség egyes csoportjait világok választották el egymástól, ez óhatatlanul tükröződött a birtokos nemességhez fűződő kapcsolatukban is. A köznemesi levelezésben nincs nyoma a megye és az ország leggazdagabb, legelőkelőbb arisztokrata családja, a herceg Esterházyak és a helyi birtokosok közötti bármilyen kapcsolatnak. A fiatal Bererédj István járt ugyan az egyik uradalmi központban, Ozorán, megtekintette a lovakat és a gazdasági épületeket, de nyilvánvalóan csak a helyi gazdatisztek vendégszeretetét élvezhette. Az udvari körökben mozgó nemeskéri Kiss Pál hivatalos volt Tamásiba vadászatra, de apósának írott levelében nem utal rá, hogy találkozott-e Pál herceggel, a hitbizomány urával.13

A mintegy 120 ezer holdas Apponyi-latifundium birtokosa, gróf Apponyi Antal és fiai kevésbé voltak elzárkózók a megyei birtokosság legrangosabb képviselőivel szemben. Csapó Dániel 1815 telén farsangi bálra, majd augusztusban Antal lányának esküvőjét két nappal követő mulatságra volt hivatalos, ami azonban jelzi, hogy ő és felesége nem tartozott a Hőgyészen összesereglő szűkebb társasághoz. Ezt tükrözi a magyar nyelven fogalmazott udvarias, de barátinak nem nevezhető levél hangneme is. Apponyi György nem mulasztotta el, hogy 1827-ben gratuláljon Csapó alispánná választásához, sőt ugyanebben az évben hozzá küldi fiát, ifj. Györgyöt, a későbbi kancellárt patvariára. A magyar, illetve német nyelven íródott levelek arról tanúskodnak, hogy ő sem lépte át a köztük fennálló társadalmi választóvonalat.14 Hasonló mentalitás jellemezte a tápéi puszta tulajdonosát Győry grófot, aki ugyan Gindly Antalnál vendégeskedett 1822-ben, ám az e korban szimbolikus értékű tegeződés megtagadásával jelezni kívánta a köztük fennálló társadalmi különbséget.15

11 TML MH ált. ir. 1840. évi LI. te. GLÓSZ 1985a. 26-27.

12 GLÓSZ 1992. 252-253.

13 TML Bezerédj cs. ir. Bezerédj István levele szüleihez 1818. máj. 27. TML Csapó cs. ir. Kiss Pál levele Csapó Dánielnek keltezés nélkül.

14 TML Csapó cs. ir. Apponyi Antal levele Csapó Dánielnek 1815. aug. 22. Apponyi József levele Csapó Dánielnek 1815. jan. 1. Apponyi György levele Csapó Dánielnek 1827. okt. 23. nov. 14. dec. 13. 1828. aug. 17.

15 TML Gindly cs. ir. gróf Győry levele Gindly Antalnak 1822. dec. 21.

90