Glósz József: A rendiség alkonya. Válogatott tanulmányok (Szekszárd, 2014)
Tolna vármegye nemzetiségi politikája a reformkorban
lakost, hogy másfél éven belül adják fel viseletűket, különösen a harisnyát, különben kényszeríteni fogják őket.20 A fenyegetés azonban nem használt. 1837-ben bizottságot küldött ki a közgyűlés - tagjai között ott volt Magyari Kossá Sámuel első alispán, valamint Be- zerédj István - azzal a feladattal, hogy tegyen ajánlásokat a hatékonyabb népnevelésre, amelyet az asszimiláció legfontosabb eszközének tekintettek.21 A nemesi vármegyék ügyintézési gyakorlatában bizottság kinevezése gyakorlatilag a kérdés ad acta tételét jelentette. Itt sem történt másként. 1840-ben a várt ajánlások még mindig nem készültek el, sőt már azt sem tudta a bizottság vezetője, hogy kiket bíztak meg az üggyel.22 Az 1830-as évek elején tetőző magyarosítási kampány 1840-re tehát kifulladt Tolna megyében. A megye értékelése szerint eredményeket hozott a magyar nyelvoktatásban, de kudarcba fulladt az a törekvés, amely magyar gatyába akarta öltöztetni a harisnyás svábokat. Az iskolai oktatás magyarrá tételének végső eredménye az 1846. évi alispáni jelentésből szűrhető ki. Eszerint valamennyi római katolikus iskolában folyik magyar nyelvoktatás, a 32 evangélikus iskolából azonban csupán 9-ben, a többiben csak német, illetve szlovák.23 Az asszimilációs törekvések hatását reálisan csak a megye nemzetiségi viszonyainak vizsgálata alapján mérhetjük fel. Fényes Elek 1837-es adatai szerint Tolna megye 176 417 főnyi lakosságának 65,2%- a volt magyar, 31,2%-a német, emellett 1-2%-nyi szerb és zsidó élt a megyében.24 Az 1850-es népszámlálás adatai25 ehhez képest jelentős eltérést mutatnak: a 206 376 főnyi lakosságnak csupán 61%-a magyar, 34,3% német, a maradék szerbek, zsidók, cigányok között oszlik meg. Ha hihetünk az idézett statisztikáknak, a több évtizedes magyarosítási kampány idején a magyarok aránya 4%-al csökkent, a németeké 3%-al emelkedett. A nemzetiségi statisztikai adatok mindenkori politikai szempontok alapján keletkező torzulásait is figyelembe véve annyit talán megkockáztathatunk, hogy a megye nemzetiségi lakosságának döntő hányadát kitevő németek aránya a reformkorban legalábbis nem csökkent. A kérdés eldöntése, a jelenség vizsgálata a községi adatok elemzését kívánja. Pontos statisztikai adatok a megyei települések nemzetiségi megoszlásáról a reformkorban nem állnak rendelkezésre. Az Egyed Antal által 1829-ben szétküldött kérdőívekre érkezett válaszok26 csupán a nemzetiségi összetétel hozzávetőleges arányát és a változások tendenciáját adják meg. A telepített német falvak lakossága etnikailag homogén volt még a reformkorban is. Vegyes lakosságú falvak döntően a már ezen a vidéken élő német telepeseknek a szomszédos magyar vagy szerb falvakba történő betelepülésével jöttek létre. A németek térhódítása a magyar és szerb falvakban a reformkorban is tartott (például: Hant, Győré, Váralja, Nagyszékely, Alsónána, Szálka, Závod). Valószínűleg ezek az adatok is szerepet játszottak a megye erőltetett asszimilációs törekvéseiben. Az 1850. évi adatok a németek magas aránya ellenére nem mindenben támasztják alá a reformkori aggodalmakat a német terjeszkedésről. Alii mezővárosból és faluból 49 30 TML közgy. ir. 335/1836. 21 TML közgy. jkv. 381/1837. 22 uo. 2596/1840. 23 TML alisp. jelentés 1846. 24 FÉNYES 1840. 25 TML MH XVII. A. 3126/1854. 26 TML Egyed-féle összeírás 40
