Glósz József: A rendiség alkonya. Válogatott tanulmányok (Szekszárd, 2014)
A középbirtokos nemesség reformkori vezető szerepének gazdasági, társadalmi és közjogi alapjai
tos előzménye volt annak a századfordulón meginduló erjedésnek, majd egyre gyorsuló változásoknak, amelyek egymást erősítve áthatották a gazdaságot, társadalmat és politikát, s amely a jámbor táblabírákat talán önmaguk számára is váratlanul kiragadta kis világukból, s egy korszerű európai politika hazai letéteményeseivé avatta őket. A metamorfózis során a nemesség átértelmezte szerepét, küldetését, mintegy újra definiálta önmagát, rendjét immáron nem a nemzettel azonosította, hanem helyette a nemzet vezetőjének szerepére aspirált. Egy rövid történelmi pillanatra valódi elitként viselkedett, s közvetlen érdekein túlmutatóan egyetemes magyar - s részben nem magyar - érdekeket fogalmazott meg és képviselt a politikai és katonai küzdelmek során. Messze a múltba nyúló hagyománya volt a magyar történelemben a mindig lázadásra kész jobbágyság felhasználásának a rendiség és központosítás, avagy a függetlenség és a birodalmi centralizáció politikai játszmáiban. A 18. század elejéig a különféle függetlenségi küzdelmek során elsősorban a rendek folyamodtak a parasztság segítségéhez, érdemi szociális engedmények hiányában csupán tiszavirág-életű koalíciókra lépve, míg a 18. század folyamán főként a Habsburgok kacérkodtak e kétélű fegyverrel, utolsóként talán II. Lipót császár, de ő is visszarettent alkalmazásától. A parasztsággal való fenyegetés csupán politikai blöffnek bizonyult engedmények kicsikarása érdekében, hiszen egyik fél sem volt érdekelt egy ellenőrizhetetlen jobbágylázadás felszításában. A reformkorban azonban a liberálissá vált nemesség valódi szövetséget kínált: jobbágyfelszabadítást, törvény előtti egyenlőséget, korlátozott politikai jogokat a parasztság támogatásáért cserében - csak így vállalhatta fel a küzdelmet az abszolutizmus ellen Magyarország birodalmon belüli különállásáért. Bármennyire fontos volt a cél, a függetlenség ezen az áron eddig sohasem kellett. Nagyot változott a világ, hosszú utat tett meg a nemesség, míg történelmi ajánlatát megtette. A 18. század első felének nagy gazdasági reorganizációja során megteremtődtek a belső, a birodalmi piacok kialakulásával pedig külső feltételei a magyar mezőgazdasági árutermelésnek, előbb a nagy- majd a középbirtokokon. Miközben a 18. század végén a magyar nemesek politikailag, a birodalom másik felének képviseletében pedig a Habsburgok gazdaságilag igyekeztek egymástól elszigetelni a monarchia két felét, az egymást kiegészítő gazdaságok között minden adminisztratív és politikai akadály dacára szoros kereskedelmi kapcsolat alakult ki, amely a közjogi mellett új, gazdasági dimenziót adott Magyarország és az örökös tartományok kapcsolatrendszerének. A földbirtokos nemesség közvetlen anyagi érdekeltsége olyan, eddig figyelemre nem méltatott kérdésekre irányította rá a közvélemény figyelmét mint a vámok, birodalmi és azon kívüli piacok, versenytársak, a nemzetközi politikai helyzet és annak hatása a termények értékesítésére s nem utolsósorban a fizetőeszközök, az infláció problémája. Mindez tán önmagában is elegendő lett volna ahhoz, hogy átformálja az önmagába zárkózó vármegyei világ szemléletét, ám ehhez járult még a 18/19. század fordulójának II. József uralmával kezdődő, majd a francia forradalommal és a napóleoni háborúkkal folytatódó politikai sokkja, amely végképp rádöbbentette a nemességet öröknek hitt világa múlandóságára. Az első, természetes reflex az elutasítás volt. Ám a Habsburgok és a nemesség közötti koalíció a forradalom-ellenesség bázisán valószínűleg akkor is széthullott volna, ha az udvar nem áldozza fel egy újabb centralizációs kísérlet oltárán a szép egyetértést. A formálódó birtoküzemek kecsegtető kilátásai, az eladósodottak reménytelensége mind a változásokhoz fűződő várakozásokat erősítette. 34
