Glósz József: A rendiség alkonya. Válogatott tanulmányok (Szekszárd, 2014)
A nemesi hatalomgyakorlás alapjai és eszközei Magyarországon 1711-1848
esi nézőpontból csak korlátozottan voltak felhasználhatók a rendek elleni küzdelemben. A Rákóczi-szabadságharcot követően kialakult érzékeny politikai és társadalmi egyensúlyban a következő évtizedekben mégis fokozatos eltolódás következett be. Mivel 1711-ben a földbirtokosok felmondták a „nemzeti frontot” a Habsburgok ellen, s jobbágyaik terhére a kiegyezést keresték az „ellenséggel”, a következő két nemzedéknyi idő során a jobbágyok is orientációt váltottak: a parasztok immár a nemességben látták az ellenséget, és az uralkodótól reméltek védelmet. Ezzel a földbirtokosok lehetősége a fegyveres ellenállásra a Habsburgok ellen lényegesen csökkent. Az királynő így rendkívül kedvező pozícióban találta magát, megnyílt előtte annak lehetősége, hogy a szabadságharc óta fennálló hatalmi viszonyok lényeges pontjait korrigálja.9 Mária Terézia úrbéri rendeletét a történetírás mindenekelőtt pénzügyi megközelítésben vizsgálta, mint egy intézkedést, amely az adófizetőket a földbirtokosok mohósága ellen védelmezte, s ezzel egyidejűleg garantálta a nyugalmat és stabilitást az országban. Teljesen figyelmen kívül hagyták viszont a rendeletnek az abszolutisztikus birodalom és a rendi állam erőviszonyára gyakorolt hatását. A hatalom lényegének mély megértéséről tanúskodik, hogy a királynő a birodalom újraszervezését nem a már többször kudarcot vallott katonai eszközökkel, hanem a gazdasági és társadalmi viszonyokban való beavatkozással kívánta megvalósítani. Célja az volt, hogy a földbirtokosok alattvalóit az állami gondoskodás alanyaivá tegye. Ez egyszerre jelentette az első, még ha szerény lépést is a jobbágyok felszabadítása irányában és a nemességnek a jobbágyok feletti uralmának megkérdőjelezését. Ettől kezdve a nemeseknek meg kellett osztaniuk a jobbágyaik feletti befolyásukat az abszolutisztikus állammal. Ez az intézkedés, amely népszerűséget szerzett az uralkodónak a parasztok körében s megingatta a rendi hegemónia egyik pillérét, egyúttal jogilag biztosította az állam legfontosabb bevételi forrását, a parasztok adóját. Ráadásul a monarchia a pártatlan közvetítő és a közjó megtestesítőjének szerepében tetszeleghetett, amely felette áll a kicsinyes civódásnak és önzésnek. Győzelem az egész vonalon - igy tűnhetett legalább is az első pillantásra. A birodalom azonban sem erőszakkal, sem ügyes politikával nem tehette magát túl a realitásokon. A jobbágyok kedvelték a császárnét, nem úgy azonban az ő nevében kivetett adókat. Ez megnyilvánult a jobbágyföldeknek az úrbéri rendelet által előírt összeírása során. A conscriptioval Bécs két célt követett: egyrészt meg akarták akadályozni a parasztok földtől való megfosztását, másrészt biztosítani az állami adóbevételek bázisát. Ez utóbbi mind az adófizetők, mind a földbirtokosok érdekeit sértette. A közös érdekek talaján földbirtokosok és alattvalók gyorsan egymásra találtak. Csendes egyetértésben titkolták el a jobbágyok által művelt földek jelentős részét, melyek így jogilag allodiális- nak minősültek. Úgy tűnt, hogy a jobbágyok ügyesen kihasználták az uralkodónő és a rendek ellentétét, hiszen senki sem sejthette, hogy ez a csíny milyen végzetes hatást fog gyakorolni a parasztok birtokállományára a jobbágyfelszabadítás nyomán. Bécs így nem tudta céljait maradéktalanul megvalósítani. De magának a rendeletnek a végrehajtása is megmutatta a birodalmi abszolutizmus fatális gyengeségét, hiszen arra a nemességre kellett bízni, amely ellen tulajdonképpen irányult. így végső fokon ismét helyre állt az egyensúly a távoli császári hatalom és a megyében mindenütt jelen lévő földbirtoko9 WELLMANN 1955.551-587. 29
