Glósz József: A rendiség alkonya. Válogatott tanulmányok (Szekszárd, 2014)

Tolna - Egy mezőváros polgárosodásának esélyei a 19. század első felében

ben legényt, inast tartott, hanem a telkes jobbágy-kézműves, aki maga helyett robotolni, földjét művelni segédjét vagy napszámosát küldte, míg a zsellér kénytelen volt maga dolga után járni.14 Számára földje nem biztosította éves élelmiszer-szükségletét, ezért a termés betakarításának időszakában átvedlett mezőgazdasági idénymunkássá, napszámossá, aki egy közeli uradalomban vagy éppen a Bácskában kereste meg egész évi kenyerét.

Az elvi esélyegyenlőséget az is megkérdőjelezte, hogy forgótőke hiányában nem tudta a munkájához nélkülözhetetlen nyersanyagokat beszerezni, vevőjének a kész terméket meghitelezni. így azután formális függetlensége dacára az őt finanszírozó kereskedő vagy mestertárs szakmánybán fizetett alkalmazottjává vált.15 A folyamatot a 18. században megalakult, s a 19. század első felében még egyre terebélyesedő céhek sem tudták megakadályozni. A szakmai összetételből (többek között aranyműves, könyvkötő)16 kikövet- keztethetően igényes, differenciált piacot nem csupán a vármegyei hatóságok, a helybeli földbirtokosok által tolerált kontárokkal, hanem a térség rivális céheivel szemben is igyekeztek megvédeni. E konfliktusok jóvoltából megrajzolhatók a tolnai kézműipar piacának hozzávetőleges határai is, amely a Duna két oldalán Dunaföldvártól Mohácsig húzódtak.17

Egyes iparágak - bár formailag céhes keretben működtek — messze túlhaladtak a céhes egyenlőségeszmény határain. A 3-3 tolnai kőműves- és ácsmester 24, illetve 27 segédjével, nagyszabású megrendeléseivel inkább vállalkozó, segédei inkább bérmunkások voltak, akiknek kevés közük volt a céhek patriarchalis idilljéhez.18 A céhes szakmák elitjéhez tartozott továbbá a mészáros mesterség is, amelynek gyakorlásához - árenda fizetése, a levágandó marhacsordák beszerzése, legelők bérlése - több ezer forint tőkére volt szükség. így azután számos mészároslegény, aki súlycsonkítás és egyéb praktikák révén nem tudta összegyűjteni az önállósuláshoz szükséges kezdő tőkét, vagy örökre segéd maradt, vagy valamely tőkeerős vállalkozó strohmannja lett.19

Az uradalmi regáléjogokra épülő élelmiszer és nyersanyag-feldolgozó ipar jobbára a céhszervezeten kívül működött, így formális akadálya sem volt a jogokat gyakorló földbirtokos, illetve bérlője szabad tevékenységének. A sör-, pálinka- és ecetfőzés, a tégla- és mészégetés gyakorlatilag csak a helyi piacra termelt - fontos bevételi forrás lévén, minden uradalom teljes autarkiára törekedett — így a termelés volumenét a helyi szükséglet és az átmenő forgalom nagysága határozta meg, s ez Tolnán nem volt csekély. A Festetics grófok jövedelmeik fokozására más helyi adottságokat is igyekeztek kihasználni. A dohányfeldolgozót, a selyemfonodát, a hamuzsírfőzést azonban nem óvta a konkurenciától a regáléjog, így rövid idő múltán mindegyik szükségképpen elbukott a szabadverseny mezején. Hasonló sorsra jutott a sörfőzde is, amikor az 1860-as években a tolnai kocsmákban is megjelent a pesti sör.20 Több vállalkozás már a tervezés stádiumában megrekedt, igy például csak ígéretes kezdeményezés maradt a répacukorgyár terve, amelyről Fényes Elek is megemlékezett, valamint a keményítőgyár ötlete, amelyre két tolnai vállalkozó kért engedélyt 1855-ben.21

14 TML Ö 555.

15 MOL FCSL P 234. 1744.

16 TML TKT ir. Bírói számadások 1844/1845.

17 GLÓSZ 1992. 274.

18 TML közgy. ir. 4:87/1827., MH 4515/1851.

19 TML közgy. ir. 4:2/1832, 115/1845.

20 MOL FCSL P 234, 1694., TML közgy. ir. 10:37/1816., 823/1835., TML alisp. ir. 134/1864.

21 FÉNYES 1851.307., TML TKT ir. 1855.

167