Glósz József: A rendiség alkonya. Válogatott tanulmányok (Szekszárd, 2014)
Egy dunántúli kisváros és polgárai a XIX. század közepén
dencia 1847-1869 között is folytatódott, a lakosságszám kb. 2000 fővel növekedve meghaladta a 11 ezret, de ezzel együtt is csupán a 68. helyen állt a városok listáján.8 A lakosság etnikai és felekezeti szempontból is vegyes volt. A német betelepülők tették ki 1800 körül a lakosság 18%-át. Területileg is többé-kevésbé elkülönülve laktak, egymás között házasodtak. Számarányukat meghaladó mértékű volt részesedésük a kézműiparban, s közülük kerültek ki regálébérlők, mészárosok, kocsmárosok.9 1854-ben azonban már mindössze 124-en vallották magukat németnek, azaz két nemzedéknyi idő alatt bekövetkezett a német lakosság elmagyarosodása. A felekezetek között a katolikus dominált kb. 80%-os aránnyal. A színmagyar református lakosság egy külön városnegyedben, az un. Felsővárosban lakott. A két vallás híveinek kapcsolatát a felekezeti béke jellemezte, arányos képviseletet biztosítottak a kisebbség számára az elöljáróságban, s az uradalom is azonos támogatásban részesítette őket.10 A társadalom struktúráit a gazdasági élet kapcsán röviden már érintettük. Az agrárjelleg erősödését a korabeli statisztikák is alátámasztják. 1820-1847 között a kézművesek száma 23%-kal, a parasztoké 35%-kal, a zselléreké 59%-kal növekedett. A pauperizáló- dást a lakóházak és háztulajdonosok száma is mutatja. A családok jelentős része nem rendelkezett saját házzal, 1 lakóházra átlagosan 1,43 család jutott. Mivel a korabeli épületek általában 2-3 szobásak voltak, igen nagy volt a zsúfoltság. Ugyanakkor a háztulajdonosok jelentős része kettő vagy több ingatlannal rendelkezett. Az átlagos életviszonyok szűkössége tehát eltérő vagyoni és életkörülményeket takart. A város társadalmának döntő hányadát kitevő, belülről is jelentősen differenciált parasztságot és iparosságot alulról egy napszámos, cseléd, felülről egy hivatalnoki, értelmiségi, vállalkozói réteg határolta. A távolság, amely elválasztotta őket, a több család által lakott szűkös háztól Fejős János emeletes, 13 szobás otthonáig ívelt. A felső réteg különböző eredetű tagjainak egybeolvadását házasságok is gyorsították. A kereskedő Al- banich György felesége Traiber Júlia értelmiségi családból származott, lányukat pedig Kramolin Emil ügyvéd vette el. A városi társadalomnak ez a vegyes összetételű elitje egymáshoz közeledve, a kialakuló belvárosban tömörülve térben is kezd elkülönülni a hagyományos mezővárosi társadalomtól.11 Augusz Antal, a kor befolyásos politikusának házától a Séd hidjáig terjedő utcaszakasz a város elitjének pontos keresztmetszetét adja: Bien Márton vállalkozó, Könczöl Dániel vármegyei tisztviselő, Traiber József orvos, Pirnitzer József kereskedő, Kramolin Emil ügyvéd, Albanich György vállalkozó, Kliegl Sándor, egy elszegényedett nemesi család sarja, Ujfalusi Ferenc nyomdász. A város társadalmát az 1805-ös összeírás szerint 79 nemesi család egészíti ki, s ezzel a megye egyik legnépesebb nemesi közösségét alkották. Bár 1848 előtt rendelkeztek bizonyos kiváltságokkal, zömükben betagolódtak a mezőváros társadalmába, szőlőt műveltek s dézsmával adóztak az uradalomnak. Belső ügyeik rendezésére nemesi széket állítottak fel, a közösség élén a hadnagy állt.12 * GYIMESl 1975.271. 152. SZILÁGYI 1990. 163. ’SZILÁGYI 1990. 133. 10 SZILÁGYI 1990. 138. 184. 11 TÓTH 1980. 3-4. sz. 12 SZILÁGYI 1990. 115. 169. 161
