Glósz József: A rendiség alkonya. Válogatott tanulmányok (Szekszárd, 2014)
Szekszárd a 19. század elején
Jánossal elégedetlen Ulakovics-párt, (közte a városi jegyző) - a korábbi intést figyelmen kívül hagyva - előbb a kerületi prefektushoz, majd a helytartótanácshoz fordult a választás érvénytelenítését kérve. A helytartótanács ezúttal is engedett, és új jelölést rendelt el. A megválasztott új bíró személyével, Ferdinánd Jánossal a céhek teljes mértékben elégedettek voltak. A városi ellenzék népszerűségét, befolyását jelzi, hogy jelöltjük 76, a korábban ellenükre megválasztott Csötönyi csupán 11 szavazatot kapott. Egy évvel később, 1814 novemberében a megleckéztetett uradalom, hogy megelőzze az esetleges újabb nyugtalanságot, ugyanazt a triót jelölte, amelyet az Ulakovics-párt követelésére másodszorra kandidáltak. Ám sem Ferdinánd János, sem a korábbi bíró, Hor- nung Ferenc nem kért a megtiszteltetésből, és visszalépett. Az uradalom így ismét nehéz helyzetben találta magát. Megelőzendő az előző évi fiaskót, az új jelöltek személyét - Csötönyi János, Petrik Ignác, Traiber Pál - előzetesen az úriszék előtt véleményeztette a város elöljáróságával. Bár a nap reggelén dobszóval hirdették meg a választást, a részvétel mégis nagyon alacsony volt, mindössze 23-an vettek részt a szavazáson. Az Ulakovics-párt emberei egyéb híján az előző évben általuk megbuktatott Csötönyire adták szavazataikat, s így nagy fölénnyel őt választották meg. Nem múlt el botrány nélkül a következő, 1815. évi bíróválasztás sem. Egy, ajelöltek személye ellen tiltakozó, az uradalom ellen agitáló lakost tömlöcbe vetettek, válaszul az esküdtek kollektiven bojkottálták a választást. Más vélemények szerint sértődöttségüknek az volt az oka, hogy közülük senkit sem kandidáltak. Végül az ellenpárt távollétében Petrik Ignácot 22 szavazattal választották bíróvá. A leköszönő bírák következetes elzárkózása is jelzi, hogy a zavarok nem korlátozódtak a bíróválasztás napjaira. Főként Ulakovics Ferenc hangos, agresszív, magát a jogi formákon túltevő fellépése keserítette meg a tehetetlen bírák, esküdtek és a hatvanosság tagjainak életét. A céhek vezetői nem elégedtek meg azzal, hogy hívatlan megjelenésükkel, hangos közbekiáltásaikkal botrányba fullasszanak minden tanácskozást, és elriasszanak minden ellenvéleményen lévő testületi tagot az üléseken való részvételtől, hanem a tanács és a hatvanosság megválasztása körüli jogi bizonytalanságot felhasználva kísérletet tettek a testületek összetételének megváltoztatására is, amely így a pártok közötti küzdelem egyik központi kérdésévé vált. A tanács már 1810-ben kezdeményezte az úriszéknél, hogy a város „előkelő és érdemes” lakosaiból álló hatvanosság tagjait szintén fel kellene esketni, s ha méltónak bizonyulnak rá - azaz ha igazodnak az uradalom és a városvezetés szabta irányhoz - akkor tisztüket állandóvá kell tenni. Az úriszék is hasznosnak Ítélte a céhek részéről már jelentkező fenyegetéssel szemben egy, a város jómódú, mérsékelt polgárait tömörítő testület hatalmának kiterjesztését, és tisztségük állandó tételével a bizonytalan kimenetelű választásokból való kivonását, ezért úgy rendelkezett, hogy a város fontosabb ügyeiről a jelenlétükben szülessen döntés, a tagságot a testületben pedig életfogytiglanná tette. Mindez azonban nem nyújtott védelmet a céhek ellen, mivel azok egyszerűen figyelmen kívül hagyták a jómódú kereskedő, szőlőbirtokos réteg hatalmát örökletessé tenni kívánó rendelkezéseket. Már az 1813. évi bíró, Homung Ferenc ellenében - aki a városbíró hagyományos jogával élve Petrik Ignácot és Ferdinánd Ádárnot jelölte ki esküdtnek - kierőszakolták a céhek két jelöltjének bejuttatását a tanácsba. 1814-1815-ben a gyengekezű Ferdinánd János, majd Csötönyi János bírósága idején a megfélemlített ellenpártiak távollétében kikényszerítették Jager János, Petrik Ignác, Hornung Ferenc volt 145
