Glósz József: A rendiség alkonya. Válogatott tanulmányok (Szekszárd, 2014)
Szekszárd a 19. század elején
bírák, valamint a város több gazdag kereskedőjének kizárását a hatvanosságból, s helyűkre a céhek embereit, közte vezetőjüket, Ulakovics Ferencet választották be. A tényleges hatalom birtokában most már a városi tanács nevében tettek javaslatot a hatvanosság létszámának és belső arányainak megváltoztatására. A nyolcvan fős testület létszámát hatvanra kívánták csökkenteni, kérték a külön német lista eltörlését, és ha ez nem volna lehetséges, akkor a hatvan főre apadó testületben a csökkentést a reformátusok és a németek rovására javasolták végrehajtani. Az előterjesztés egyértelműen a céhek keze nyomát viselte. A református lakosság zömmel földműves lévén egységesen szembeszállt a céhek mozgalmával, amit tovább erősített Méhesy kántor felekezeti színezetű ügye. A németek között ugyan számos kézműves akadt, ezek azonban szakmák és céhek szerint eléggé elkülönültek a magyaroktól, és távol tartották magukat a hangsúlyozottan magyar céhek mozgalmától. Németellenes élt mégsem ez kölcsönzött fellépésüknek, hanem az a körülmény, hogy a jómódú kereskedővállalkozói réteg jórészt németekből állt. A javaslat szerzőinek indíttatását tekintve minden kétséget eloszlat az a követelés, hogy a tanácshoz hasonlóan a hatvanosságban is biztosítsanak 50%-os kvótát a kézművesek számára. A régi városvezetés elleni küzdelem másik eszköze a már az 1810-es megállapodásban is szereplő bírói számadások kérdésének állandó napirenden tartása volt. A helytartótanács rendeletére 1814 elején ismételten felülvizsgálták az 1803-1812 közötti évek számadásait, ám a bíró, az esküdtek, valamint számos hatvanos és közember jelenlétében elvégzett vizsgálat felmentette a vádak alól Jagert - s ami különösen kellemetlen volt -, hasonló visszaéléseket, például városi bor alajándékozását tapasztalták Vizer Ferenc bírónál is, aki viszont a céhek embere volt. A vizsgálat kimenetele természetesen nem elégítette ki az ellenzéket, s azon a címen protestáltak ismét az uralkodónál, hogy Takács Antal ügyvédet, a céhek jogi képviselőjét nem vonták be a számadásba. Elmarasztaltatni Jagert nem sikerült, a cél tán nem is ez volt, hanem állandó nyomás alatt tartani, megfélemlíteni a várost korábban kormányzó elitet, és demagóg módon hangulatot kelteni a szegényebb lakosságban a jómódúak ellen. Vérbeli néptribunként Ulakovics egyetlen alkalmat sem mulasztott el az uradalom és a városi elit elleni támadásokra, ügyet sem vetve rá - ahogy hálás publikuma sem -, hogy közben számtalanszor ellentmondásba keveredett önmagával. Jagert az uradalmi erdő pusztításával vádolta, ám erőszakos fellépésével ő akadályozta meg a helytartótanács által is jóváhagyott megállapodás elfogadását a faizás szabályozásáról. A lakosság így minden korlátozás nélkül hordta a fát a pusztuló erdőből, az uradalom pedig nem merte ebben megakadályozni. Jellemző a városban kialakult kaotikus viszonyokra, az uradalom bénultságára, hogy nem tudott segítséget nyújtani a hatvanosságból jogszerűtlenül eltávolított pártfogoltja- inak sem. Amikor a hatalomból teljesen kiszorított városi elit, a városi nemesség hangadói és a református gyülekezet 90 aláírással - 60 német, 30 magyar - 1815-ben pozíciója visszaszerzése érdekében lényegében egy puccs végrehajtását javasolta az uradalomnak, maga is elismerte, hogy a hagyományos úton nem látja a hatalmat visszaszerezhetőnek. Az addig általuk gyakorolt oligarchikus városirányítás most ellenükre fordult. Az előzményekből következően a csábítás érthetően igen nagy volt: mindaddig a legalitás talaján állva nem kaptak hatékony védelmet a prefektorátustól, a vármegyétől és a kormányszékektől, sőt Ulakovicsék példája azt bizonyította, hogy a jog bizonytalan határ146
