Glósz József: A rendiség alkonya. Válogatott tanulmányok (Szekszárd, 2014)
Szekszárd a 19. század elején
Viszonzásul teljesítették Ulakovics követelését, és elrendelték Jager János, valamint a többi közelmúltbeli bíró számadásainak felülvizsgálatát. Szabadon bocsátották a céhek egyik, lázításért lecsukott vezetőjét, a már említett Vizer Ferenc volt városbírót. Ulakovics Ferenc, a mozgalom vezetője is megúszta egy feddéssel. Felhivták figyelmét, hogy tilos a hivatali út megkerülésével magasabb fórumhoz fordulni, megtiltották számára további összejövetelek tartását, pénz szedését, kötelezték, hogy számoljon el az általa ösz- szegyűjtött summával, ám akciójáért tulajdonképpen nem ítélték el. A döntés - bármennyire körültekintőnek is tűnt - a helyzet teljes félreértésén alapult. A plébános, az uradalom és a városi tanács a vizsgálatban autoritása megkérdőjelezését, tekintélyének, hatalmának aláásását látta, amely felszínre hozta a hatalom belső szolidaritásának, egységének hiányát, és ez cselekvőképességének csökkenéséhez vezetett. Ugyanez nem maradt rejtve a mozgalom vezetői előtt sem, annál is inkább, mivel Takács Antal ügyvéd személyében egy, a hatalom berkeiben járatos ügyvédre tettek szert. Ezért a részleges siker a hivatalos intelmek, rendreutasítás ellenére nem megnyugvást hozott, hanem éppenséggel az eredményesnek bizonyult eljárás folytatására ösztönzött, újabb engedmények kicsikarása érdekében. így a deputáció reményeivel ellentétben a kompromisszum nem lezárása, hanem csupán egy epizódja lett a küzdelemnek. A céhek koalíciója nem kis ügyességgel Méhesy, a népszerű kántor nevét zászlajára tűzve egyrészt maga mögé tudta sorakoztatni a város lakosságának nagy részét, másrészt elaltatta vele az instanciákkal ostromolt felsőbb hatóságok éberségét, amely a jámbor nép ragaszkodásában szeretett kántorához - úgy tűnik - semmi gyanúsat nem talált. így a céhek - a szűcsök kivételével, akiket vezetőjük Petrik Ignác rábírt a megállapodás aláírására, és ezzel a céhek szövetségéből való kilépésre - ígéretük ellenére újabb kérelemmel fordultak a püspökhöz, hogy kántorukat megtarthassák, majd mivel nem értek el eredményt, egyenesen az uralkodótól kértek kihallgatást Takács Antal vezetésével. Sikert egyik helyen sem értek el, annak ellenére, hogy több befolyásos vármegyei személyiség, így pl. a megyei főjegyző és Perczel Ádám alezredes (Perczel Mór nagybátyja) is szimpatizált ügyükkel. Úgy vélnénk, ennyi már kedvét szeghette volna a kérelmezőknek, ám azok egy újabb udvari audiencián jelentős eredményt értek el: az uralkodó felszólította a pécsi püspököt, hogy ismételten vizsgáltassa ki az ügyet. így érkezett két kanonok Szekszárdra 1812 nyarán, s a városházára, a vizsgálat helyszínére rendelték szerencsétlen Szluha György apátot, akinek a téren összegyűlt 500 fős felizgatott tömeg között valóságos vesszőfutásban volt része. A mélyen megalázott Szluha másnap az újabb megpróbáltatások elől Hőgyészre menekült. A kanonokok viselkedése, amellyel mintegy prédául vetették a felbőszült tömeg elé a város plébánosát, túlfeszítette a húrt. Forster uradalmi ügyész panasszal élt a királynál, aki télvíz idején magát a püspököt rendelte Szekszárdra, hogy vizsgálja felül a két vizsgálóbiztos eljárását. Forster nem csupán az apáttal szembeni bánásmódot sérelmezte, hanem mindenekelőtt azt, hogy az uradalmat mellőzve, s így kegyúri jogait megsértve hajtották végre a vizsgálatot, továbbá az uradalom engedélye nélkül rendelték a népet a városháza elé, sőt a kanonokok arra is kiváncsiak voltak, hogy mi a nép kívánsága. Mindez nemcsak az uradalom jogait, hanem az állam rendjének alapelveit is sértette. Azonban Takács Antal ügyvéd és a céhek vezetői újabb, néplázításnak minősített akciójukat is megúszták egy uralkodói dorgálással. A hatalom önvédelmi reflexei még ekkor sem léptek működésbe. 142
