Glósz József: A rendiség alkonya. Válogatott tanulmányok (Szekszárd, 2014)

Szekszárd a 19. század elején

Viszonzásul teljesítették Ulakovics követelését, és elrendelték Jager János, valamint a többi közelmúltbeli bíró számadásainak felülvizsgálatát. Szabadon bocsátották a céhek egyik, lázításért lecsukott vezetőjét, a már említett Vizer Ferenc volt városbírót. Ulako­vics Ferenc, a mozgalom vezetője is megúszta egy feddéssel. Felhivták figyelmét, hogy tilos a hivatali út megkerülésével magasabb fórumhoz fordulni, megtiltották számára to­vábbi összejövetelek tartását, pénz szedését, kötelezték, hogy számoljon el az általa ösz- szegyűjtött summával, ám akciójáért tulajdonképpen nem ítélték el. A döntés - bármennyire körültekintőnek is tűnt - a helyzet teljes félreértésén alapult. A plébános, az uradalom és a városi tanács a vizsgálatban autoritása megkérdőjelezését, tekintélyének, hatalmának aláásását látta, amely felszínre hozta a hatalom belső szoli­daritásának, egységének hiányát, és ez cselekvőképességének csökkenéséhez vezetett. Ugyanez nem maradt rejtve a mozgalom vezetői előtt sem, annál is inkább, mivel Takács Antal ügyvéd személyében egy, a hatalom berkeiben járatos ügyvédre tettek szert. Ezért a részleges siker a hivatalos intelmek, rendreutasítás ellenére nem megnyugvást hozott, hanem éppenséggel az eredményesnek bizonyult eljárás folytatására ösztönzött, újabb engedmények kicsikarása érdekében. így a deputáció reményeivel ellentétben a kompromisszum nem lezárása, hanem csupán egy epizódja lett a küzdelemnek. A céhek koalíciója nem kis ügyességgel Méhesy, a népszerű kántor nevét zászlajára tűzve egyrészt maga mögé tudta sorakoztatni a város lakosságának nagy részét, másrészt elaltatta vele az instanciákkal ostromolt felsőbb hatóságok éberségét, amely a jámbor nép ragaszko­dásában szeretett kántorához - úgy tűnik - semmi gyanúsat nem talált. így a céhek - a szűcsök kivételével, akiket vezetőjük Petrik Ignác rábírt a megállapo­dás aláírására, és ezzel a céhek szövetségéből való kilépésre - ígéretük ellenére újabb ké­relemmel fordultak a püspökhöz, hogy kántorukat megtarthassák, majd mivel nem értek el eredményt, egyenesen az uralkodótól kértek kihallgatást Takács Antal vezetésével. Si­kert egyik helyen sem értek el, annak ellenére, hogy több befolyásos vármegyei szemé­lyiség, így pl. a megyei főjegyző és Perczel Ádám alezredes (Perczel Mór nagybátyja) is szimpatizált ügyükkel. Úgy vélnénk, ennyi már kedvét szeghette volna a kérelmezők­nek, ám azok egy újabb udvari audiencián jelentős eredményt értek el: az uralkodó fel­szólította a pécsi püspököt, hogy ismételten vizsgáltassa ki az ügyet. így érkezett két ka­nonok Szekszárdra 1812 nyarán, s a városházára, a vizsgálat helyszínére rendelték szerencsétlen Szluha György apátot, akinek a téren összegyűlt 500 fős felizgatott tömeg között valóságos vesszőfutásban volt része. A mélyen megalázott Szluha másnap az újabb megpróbáltatások elől Hőgyészre menekült. A kanonokok viselkedése, amellyel mintegy prédául vetették a felbőszült tömeg elé a város plébánosát, túlfeszítette a húrt. Forster uradalmi ügyész panasszal élt a királynál, aki télvíz idején magát a püspököt rendelte Szekszárdra, hogy vizsgálja felül a két vizs­gálóbiztos eljárását. Forster nem csupán az apáttal szembeni bánásmódot sérelmezte, ha­nem mindenekelőtt azt, hogy az uradalmat mellőzve, s így kegyúri jogait megsértve haj­tották végre a vizsgálatot, továbbá az uradalom engedélye nélkül rendelték a népet a városháza elé, sőt a kanonokok arra is kiváncsiak voltak, hogy mi a nép kívánsága. Mindez nemcsak az uradalom jogait, hanem az állam rendjének alapelveit is sértette. Azonban Ta­kács Antal ügyvéd és a céhek vezetői újabb, néplázításnak minősített akciójukat is meg­úszták egy uralkodói dorgálással. A hatalom önvédelmi reflexei még ekkor sem léptek működésbe. 142

Next

/
Thumbnails
Contents