Glósz József: A rendiség alkonya. Válogatott tanulmányok (Szekszárd, 2014)
Kölesd mezőváros az állam, a vármegye és az uradalom erőterében a késő feudális korban
zásuk hatására a vármegye 1829-ben szabályozta a beszállásolás rendjét. Ennek értelmében a jobbágyok kétszer annyi napot vállaltak, mint a zsellérek. A szántóföld nélküli kisházasok számára pedig kompenzációképpen lehetővé tették, hogy annyi állatot legeltethessenek a közös legelőn, amennyit csak tartani tudnak, és érdekeik védelmére pedig két esküdtet delegálhattak a város tanácsába. Visolyi főszolgabíró valamennyi érdekelt által elfogadott intézkedései sem védhették azonban meg a lakosságot a katonaság visszaéléseitől. Gyakran előfordult például, hogy a beszállásolt katonák készpénzben kapták meg napi ellátmányukat, s mégis élelmiszert követeltek házigazdáiktól. Ha a megfélemlített lakók ilyenkor a békesség kedvéért engedtek, utóbb hiába követelték a vármegyétől a kiszolgáltatott élelmiszerek árát.14 Aligha növelte a protestáns magyar kölesdiek szemében az idegennek érzett hadsereg népszerűségét a katonák jogosulatlan követelőzése, erőszakos fellépése, amely nem kímélte a város bíráját, s nem volt tekintettel a vármegye tisztségviselőire sem. így 1816- ban négy Kölesden átutazó, Tolnán állomásozó katonatiszt egyszerűen elvette a Cseh Ignác szolgabíró számára előkészített lovakat, s a tiltakozó városbírót Szabó Györgyöt pedig alaposan helybenhagyták. Az ilyen, a hatóságok tekintélyét aláásó akciókkal szemben a vármegye is tehetetlennek bizonyult. A katonasággal szemben felgyülemlő indulatok, a vásárok, illetve az ahhoz kapcsolódó toborzások alkalmával törtek felszínre. így például részleteiben nem ismert zavargások törtek ki 1784 márciusában is. A város igyekezett polgárait az erőszakos katonafogástól megkímélni. Ennek érdekében attól sem riadt vissza, hogy alkalmasnak tetsző átutazó idegeneket valamilyen ürüggyel elfogjanak, s őket állítsák rekrutának a helybeli fiatalok helyett. 1792-ben a húsz éves, református, gyönki születésű Varga Mihályt azzal az ürüggyel tartóztatták le, hogy tizenkét darab sajtot lopott gazdájától. A szerencsétlen fiatalembert Hőgyészre kísérték az uradalmi ügyészhez azzal a kéréssel, hogy tartsa addig fogva, amíg a katonafogásra sor nem kerül. Azonban az elöljáróság sem tudta mindig megakadályozni, hogy a toborzók a helybeliek közül is elragadjanak valakit. A verbunk hírére a fiatal férfiak gyorsan elhagyták a községet, s a szőlőhegyen vagy a környező pusztákon húzták meg magukat, míg a veszély el nem múlott. A már besorozottak közül sokan megszöktek, s a helyi lakosság támogatásával évekig bujkáltak a környéken. A napóleoni háborúk miatt felduzzadt hadsereg utánpótlásának biztosítására így is számos kölesdi kényszerült katonának állni. 1800-1814 között 55 reformátust fogtak be, összességében közel száz kölesdi vérzett Európa csataterein a 19. század első két évtizedében. Később a hatóságok a katonaállítás egy méltányosabb formájára tértek át, sorshúzással jelölték ki az újoncokat, s egyúttal lehetőséget biztosítottak a jobb módúak számára, hogy helyettest állítsanak maguk helyett.15 A katonasággal szemben Kölesd számíthatott az uradalom és a vármegye szolidaritására, de hatékony támogatást nem remélhetett tőlük. A mezőváros a sokféle földesúri, állami, vármegyei, egyházi teher szorításában bonyolult és ellentmondásos érdekek szövevényében vergődött. Az adók, járadékok, szolgáltatások haszonélvezőinek elemi érdeke a fennálló rend megőrzése volt, s ebben végső támaszul az egyébként senki által nem kedvelt katonaság szolgált. Ugyanakkor az alacsony termelékenységgel dolgozó pa14 TML közgy. ir. 1:303/1810. 1:308/1810. 167/1847. 867/3/1848. 15 TML közgy. ir. 3:27/1784. 10:27/1784. 1:185/1816. 253/1842. 136
