Glósz József: A rendiség alkonya. Válogatott tanulmányok (Szekszárd, 2014)
Kölesd mezőváros az állam, a vármegye és az uradalom erőterében a késő feudális korban
radt a közös uradalmi tömlöc, itt tartották az úriszéket, ugyanaz az ügyész látta el az uradalmak jogi képviseletét is. A birtokosztállyal Kölesd tehát egy még mindig hatalmas uradalom központjává vált, amelyhez számos, közte a mezővárostól meglehetősen távol fekvő település is tartozott. Az eredeti, 1817. évi felosztáskor ide sorolták Nagyvejkét, Mucsfát, Apart, Hantot, Bonyhádvarasdot, Kismányokot, Izményt, Szakadátot, Hidegkutat. Az osztozás nem váltott ki maradéktalan elégedettséget, így per keletkezett a testvérek között, melynek folytán a kölesdi uradalomhoz közelebb fekvő településeket is csatoltak, így például Kistormást, Nagytormást, Varsádot, Felsőnánát, Kalaznót is.11 Aligha véletlen, hogy éppen Kölesdre esett az új földesúr választása. Bár Kölesd úrbéres lakosságát inkább nyugtalansággal, elégedetlenséggel töltötte el, de az uradalom már a XVIII. század közepe felé szilárdan megvetette lábát a mezővárosban. Az uradalmi hierarchia alján álló hajdúk, csőszök mellett egy gazdatiszt is tevékenykedett Kölesden, az egész uradalmat irányító prefektus és a tiszttartó alárendeltségében működő ispán. Telepítése annak felismeréséből fakadt, hogy a hatvan-hetven kilométer hosszan elnyúló birtokláncolatot nem lehet egyetlen központból irányitani és ellenőrizni. Kölesdet nem csupán fekvése predesztinálta az alközponti, később központi szerepkörre, már az 1770- es években jelentős uradalmi beruházások növelték a mezőváros jelentőségét a több tucatnyi település sorában. A nagy vendégfogadón, a megyeházán, a vámházon, a nagy értékű malmon kívül itt állt az uradalom háromszintes, téglából épült, alápincézett, tízezer pozsonyi mérő gabonát befogadni képes magtára. 1818-ig, az uradalom felosztásáig pedig tovább bővültek a két pontra, a település központjára, illetve a peremén kialakuló majorra összpontosuló létesítmények. Az ispánház, a hajdúház mellett a juhászlak és a juh- akol, a kádárház és műhely, az allodiális szőlőben épült présház és négy hosszú pince, a fatelep, a téglavető és a hozzá tartozó lakás arról árulkodnak, hogy az uradalom elsődleges funkciója, az úrbéresektől származó pénz-, termény- és munkajáradék behajtása mellett maga is aktív, a bevételeket növelő gazdasági tevékenységbe kezdett, mindenekelőtt a jól jövedelmező juhtenyésztés és az uradalmi regáléjogok hasznosítása (téglaégető, rév, bolt, mészárszék, kocsma, vendéglő, malom, pálinkafőzde) révén. A beruházások méretét jelzi, hogy Kölesden az uradalmi épületek becsült értéke 1818-ban kétszázezer forintot tett ki.12 Az uradalom Kölesdre települt vezetése az elmérgesedett földesúr-jobbágy viszony közepette nehéz helyzetbe került. A mezőváros lakossága a túlerőben lévő, földfoglaló uradalommal szemben valóságos partizánháborút folytatott. Az éj leple alatt ellopták a gabonát a szérűről, kicsépelt gabonakévéket adtak le kilenced gyanánt, 1816-ban a tilalom ellenére leszüretelték a vörösborszőlőt, s ezzel lehetetlenné tették a szőlődézsma beszedését. Ellopták az allodiális szőlőből a lugasléceket, az urasági gyümölcsösből mázsaszám a gyümölcsöt, rendszeresen legeltettek az uraságnak az úrbéresektől elvett rétjein. A hajdúk, csőszök, gazdatisztek tehetetlenül álltak a jelenség előtt. Nem lehettek egyszerre mindenütt ott, de jelenlétük sem tartotta vissza az egyre magabiztosabb jobbágyokat. Ha a csőszök a korabeli jogszokás szerint elhajtották a tilosban legelő állatokat, akkor a tulajdonosok a bírság kifizetése helyett visszalopták vagy erőszakkal visszavették. Az 11 TML Apponyi cs. ir. V/F 12 TML Apponyi cs. ir. V/F 134
