Glósz József: A rendiség alkonya. Válogatott tanulmányok (Szekszárd, 2014)
Kölesd mezőváros az állam, a vármegye és az uradalom erőterében a késő feudális korban
lódiuma), ezért nem tudta volna felhasználni a hirtelen ugrásszerűen megemelkedett ingyenmunkát. így egy egész telek után csak nyolc nap igás vagy 16 nap kézirobotot vett igénybe, a fennmaradó részt pénzen váltatta meg, telkenként hat forint harminc krajcár áron. A kisházasok egy napot robotoltak, s a fennmaradó 17 napért két forint megváltást fizettek. A természetbeni szolgáltatások is igazodtak az urbáriumhoz: a termények, bor kilencedét adták be. A fentieket a jobbágyok és kisházasok által egységesen fizetett egy forint cenzus egészítette ki. Bizonyos jogokat a város mint testület élvezett, huszonöt forintért bérelte a halász- és rákászvizeket, tíz forintért saját célra pálinkafőzőt is fenntarthattak. A kocsmáltatás joga az eredeti egy évvel szemben az országos gyakorlatnak megfelelően fél évre korlátozódott. Mivel Kölesd határában nem volt erdő, az uradalom máshonnan biztosított épület- és tűzifát a helyi lakosság számára. Kisebb javítások elvégzése fejében ingyenes átjárást engedélyezett a helybeliek számára a vámgáton. A főbb pontjaiban ismertetett megállapodás önkéntességét az is aláhúzza, hogy egy év felmondási idővel mindkét szerződő fél elállhatott tőle. Ez esetben automatikusan a vármegyénél letétbe helyezett urbárium lépett volna hatályba, azaz az úrbéri rendelet az uralkodó szándéka ellenére sem teremtett végleges, megmásíthatatlan viszonyokat a földe- súr és jobbágyai kapcsolatában. Ez olyan további konfliktus veszélyét vetítette előre, amelyben Kölesd mezőváros eleve a vesztes pozíciójában küzdött, nem csupán az érdekérvényesítés eltérő esélyei miatt, hanem mindenekelőtt azért, mert az urbáriumból kihagyott földjeiket az állam akkor sem védhette meg a földesúrral szemben, ha szándékában állt volna. így azután aligha meglepő, hogy az uradalom az árutermelés egyre bővülő lehetőségeit kihasználandó arra törekedett, hogy lépésről lépésre megvesse a lábát Kölesdnek eddig kizárólag a jobbágyok által birtokolt határában. Az 1776-ban kiadott új urbárium szövege még azonos az 1767. évivel. Ismételt megerősítésére valószínűleg azért volt szükség, mert 1773-ban tulajdonosváltás történt, a Mer- cyek helyére a gróf Apponyi család lépett. A vásárlás részleteiről később szólunk. Az úrbéri szerződés módosítását végül az új tulajdonos kezdeményezte. Nyilván a terjeszkedő allódium munkaerő-szükségletének biztosítására 1794-től a robot nagy részének pénzben történő megváltása helyett áttértek annak tényleges leszolgálására. Még ezt megelőzően az uradalom 1783-ban, majd 1786-ban a jobbágyok rétjét megkurtítva vetette meg először a lábát Kölesd határában. A paraszti földek elleni átfogó támadás első lépéseként gróf Apponyi 1783-ban szerződést kötött Ferdinand Pichler földmérővel a hőgyészi uradalom feltérképezésére. Kölesd esetében erre 1798-ban került sor. Az eredmény bizonyára még az uradalmat is meglepte. Kiderült, hogy a jobbágyok mintegy kétszer annyi földet birtokolnak, mint amennyi az úrbéri tabellában áll. így például Kanis János 5,5 hold helyett 13 2/8 holdat művelt. Zsebe Ferenc 11 hold helyett 28 5/8 holdat. Hasonlóak voltak az arányok valamennyi telkes jobbágy esetében. A felmérés szerint összességében az általuk birtokolt szántóföld nagysága 1991 3/8 hold volt az urbárium szerint járó 800 2/8 hold helyett. Rétből a törvényes járandóságon felül 288 kaszással rendelkeztek. Az uradalom ennek nyomán felmondta az 1767-ben kötött kontraktust a kölesdi jobbágyokkal, s bejelentette, hogy áttér az úrbéri rendeletben előírt szabályokra. Apponyinak nem állt szándékában elvenni a mezővárostól 1200 hold szántót - ennek megmunkálására sem eszközei, sem emberei nem voltak. Terve ennél lényegesen egyszerűbb volt. Úrbérrendezéssel - azaz a földek kisajátításával - fenyegetve rábírta jobbágyait, hogy járuljanak hozzá az 129
