Glósz József: A rendiség alkonya. Válogatott tanulmányok (Szekszárd, 2014)
A kúria és lakói
szobás háza képviselt. Mindenesetre ez utóbbi már a több ezer holdas birtokhoz rendelt otthon alsó határát képviselte, így Bezerédj István a család rezidenseként Tolnába települve rövidesen neki is látott bővítésének.6 Növeli a zavart a státuszhoz kötődő fogalmak általános inflációja a 19. század második felében. így lép elő nagybirtokossá a korábban középbirtokosnak is középszerű 1000-2000 holdat birtokló, nagyságossá vagy akár mél- tóságossá a tekintetes úr és kastéllyá az ősök kúriája. A tendencia napjainkig hat, a témával foglalkozó kutató már nem tesz egyértelmű különbséget kastély és kúria között, megelégszik annak megállapításával, hogy a nemesség kúriáit kastélyok mintájára építette s közéjük sorol olyan földszintes nemesi otthonokat, amelyek épitésük idején minden bizonnyal inkább kúriának minősültek volna.7 Rövid tanulmányunkban nem érintjük a meglehetősen parttalanná vált fogalom valamennyi szegmensét, figyelmünket a kúriáknak, ha nem is a számát, de méretét tekintve az átlagot reprezentáló, a középbirtokosság által lakott otthonoknak szenteljük. A török uralmat és a Rákóczi-szabadságharcot követően megszilárdult a rend és a köz- biztonság, s ennek hatására a földbirtokosok védhető udvarházaikból, várkastélyaikból lakályosabb otthonokba költöztek.8 A volt hódoltsági területeken az életmód- és lakóhelyváltoztatás egymással szoros összefüggésben, párhuzamosan ment végbe, hiszen a föld- birtokosok új szerzeményeiken semmilyen lakhatásra alkalmas ingatlannal nem rendelkeztek. Mindenesetre a birtokszerzés és a letelepülés között gyakran évtizedek teltek el, ez idő alatt a birtokosok korábbi, többnyire ENY-Magyarországon fekvő rezidenciájukról irányították a betelepítésnek, az élet újraindításának, egy igényeiknek megfelelő otthon megteremtésének nehéz és költséges munkáját. Gyér forrásaink csak ritkán nyújtanak támpontot a nemesi kúriák építésének időpontjára, ám joggal feltételezhetjük, hogy egy-egy jelentős család szerepvállalását új szerzeményeik megyéjében megelőzte az állandó otthon megteremtése. 1732-ben az elsők között érkezett a Dőry család. Sztanko- vánszky Pál 1754-ben lett Tolna vármegye főszolgabírája, ennél is később, 1770-ben készült el a Csapó család dunaszentgyörgyi kúriája.9 Összességében a kúriaépítések első hulláma a 18. század közepére, második harmadára tehető. 1713-1730 között 12, 1731-1790 között pedig további 11 birtokos család felbukkanása mutatható ki Tolna megyében, s megközelítőleg ennyi lehetett az újonnan épített kúriák száma is.10 Időben alig elhatárolhatóan indult meg a kúriaépítés második hulláma, amelyet az egyes családok számbeli gyarapodása, a generációváltás, családalapítás idézett elő. A közös őstől származó közbirtokosok magas száma nem csupán a birtokaprózódás dinamikáját jelzi, hanem az önálló otthon, kúria iránt ugrásszerűen megnövekvő igényt is. A szerényebb bir- tokú arisztokrata családokkal ellentétben, ahol a kúriáknál tágasabb kastélyon a család több ága is osztozhatott,11 a néhány szobából álló nemesi lakban nem rendezkedhetett be a családot alapító új generáció valamennyi tagja. A kialakult hagyományok szerint általában a legifjabb fivér örökölte meg a „családi fészket”, ám ki kellett fizetnie testvérei tulajdoni hányadát. A miszlai Kiss János 16.300 forintért vásárolta ki testvérei részét az 8 BODNÁR 1918, 103. TML PTSZ III. 107/1855. 7 RITOÓK. 2003. 40. 46. 8 VOIT é. n. 195. ’GLÓSZ 1991. 10-11. 10 GLÓSZ 1991.9. 11 PODMANICZKY 1984. 63. 104
