Glósz József: A rendiség alkonya. Válogatott tanulmányok (Szekszárd, 2014)
A kúria és lakói
A kúria és lakói A kúria a reformkorban és annak politikai utóélete során a birtokos nemességhez kötődő, szimbolikus tartalmat hordozó fogalommá vált. Politikai hitvallástól függően jelenthetett egy, a nemes hagyományokat, a sajátos magyar értékrendet, életvitelt őrző eszményi világot, amelyben a rideg rendi hierarchiát egy patriarchalis idill oldja fel, ahol a természet ölén önmagával és a világgal békében, puritán módon, ám mégis bőségben él úr és szolga. Ezzel szemben az országot a fejlettebb nyugati világgal mérők számára a kúria és lakója a tespedés, az elmaradottság, a tudatlanság, szüklátókörűség megtestesítője, akinek elégedettsége tájékozatlanságból táplálkozó önelégültség. A kúria így tárgyiasulva azt szimbolizálta, amit perszonifíkálva a táblabíró, s politikaiideológiai csatározások kereszttüzébe kerülve nem voltak igazán jók az esélyei a valóság tárgyilagos megközelítésének. Rövid tanulmányom ezért dunántúli, zömmel Tolna megyei példák segitségével arra keresi a választ, hogy mennyiben azonos a kúria, a hozzá kapcsolódó életvitel azzal, amit apologetái illetve ellenfelei szemében képviselt? A kúria A kúria nem csupán a birtokos család otthona volt, hanem egy köré csoportosuló gazdasági-logisztikai egység is, amely urának javakkal, szolgáltatásokkal, pénzzel való ellátására szerveződött. Részét alkotják a kúria mögötti udvaron sorakozó gazdasági épületek, istállók, fészerek, pajták, cselédházak, műhelyek, s hozzá tartozik a személyzet is, mely ezt az infrastruktúrát működtette. Gazdaságilag és társadalmilag egy kifelé meglehetősen zárt világ: lakóközösség, háztartás és gazdaság, amely kicsiben mintegy leképezte a kor társadalmát. Az autarkiára törekvés jegyében a javak és szolgáltatások maximumát igyekezett előállítani, ugyanakkor e törekvésnek megvoltak a maga korlátái és ellentmondásai. Minél szélesebb volt a gazdasági háttér, annál több lehetőség kínálkozott az önellátásra, ám egyúttal e földesúri háztartások voltak leginkább abban a helyzetben, hogy a piacról szerezzenek be a kényesebb ízlést is kielégítő javakat, s fordítva, azok a kisebb birtokú családok szorultak rá jobban a piacra, amelyek nem rendelkeztek elegendő jövedelemmel a különféle cikkek beszerzéséhez. A kastélyok, kúriák és a köréjük szerveződő gazdaságok nem mondhattak le feleslegeik értékesítéséről, ám mivel maguk is egy korlátozott és korlátozó piacot képviseltek, ezzel közvetve saját értékesítési lehetőségeik növekedését is fékezték. 101
