Gaál Zsuzsanna: A dzsentri születése (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 2009)

II. A Tolna megyei középbirtokos nemesség gazdasági-, társadalmi- és politikai viszonyainak fő jellemzői a 19. század első felében

újabb szakaszán Tisza Kálmán balközép pártját erősítette.

5

3 A politikai szekértáborok kialakulása persze nem szüntette meg egy csapásra a családi rivalizálást sem. A Pcrczelek és a Dőryek magukat a megye legősibb, ezért különleges kiváltságokra jogosító családjának tartván, egyfajta fenntartással kezelték a többieket, akik néhány évtizeddel később, netán csak házasság révén kerültek a megyébe. Ezért nem csupán a politikai nézetkülönbségek miatt fogadták el nehezen, hogy az 1827-es tisztújításkor vereséget szenvedtek Csapó Dániel, Bezerédj István és Sztankovánszky Imrével szemben, és mindent elkövettek azért, hogy mihamarább revánsot vegyenek/

4 A 19. század első felében a vármegye működésében is változások érzékelhetők. Természetesen nincs szó gyökeres átalakulásról, hiszen a rendi önkormányzatok sikeresen ellenálltak az abszolutista uralkodók meg-megújuló központosító törekvéseinek. Sőt, a 18. századhoz képest a megye szerepe még erősödött is: a jobbágyokkal szembeni peres ügyekben az úriszék helyett első fokú hatóságként a szolgabíró válik meghatározóvá.

5

5 1848-ig a vármegyei autonómia lényegileg töretlen maradt, a nemesség a követküldési jog gyakorlása útján részt vett a törvényhozásban, gyakorolta az igazságszolgáltatást és túlnyomórészt választott tisztségviselői révén ellátta az állami és megyei igazgatási feladatokat. Az autonómia megőrzése mellett azonban kétségtelen, hogy az idők folyamán, ha nem is nagy számban, de megjelentek a bürokratikus elemek is. Utalhatnánk a megyeszékhely állandósulására - Tolnában 1779-ben -, a tisztviselők egy részének kinevezésére vagy arra a Veszprém megyében tetten érhető törekvésre, hogy a legfőbb állások betöltését jogi végzettséghez kössék.

5

6 Ide sorolható még számos szakismeretet feltételező új tisztség létrehozása is, mint például a tiszti ügyészé, számvevőé, levéltárosé, mérnöké vagy orvosé. A bürokrácia irányába tett apró lépések ellenére a megye azért még a táblabírók világa maradt, mivel a legfontosabb tisztségviselőkkel szembeni követelmények mit sem változtak. A korra jellemző szemléletet találóan összegzik Mocsáry Lajos sorai: „Az alispán állása olyan természetű, hogy> a jellem és a tehetség sokkal fontosabb tényező betöltésénél, mint a szakismeret ".

1 5

3 DOBOS, 2001. 341. p. 5

4 BODNÁR. 1918. II. köt. 135. p. 5

5 GLÓSZ, 2000. 324. p. 5

6 HUDI, 1987. 101. p. 5

7 MOCSÁRY, 1889. 165. p. 23