Gaál Zsuzsanna: A dzsentri születése (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 2009)

II. A Tolna megyei középbirtokos nemesség gazdasági-, társadalmi- és politikai viszonyainak fő jellemzői a 19. század első felében

szerint a bonyhádi uradalom területén már 46 birtokos, köztük 27 Perczel élt.

3

5 Az egy före eső átlagos birtoknagyság így alig haladta meg a 600 holdat, jóllehet száz évvel korábban József még 17.500 hold egyedüli birtokosának tudhatta magát. A birtokaprózódási folyamat valamennyi családot sújtotta, igaz, eltérő mértékben. A különbségek jól érzékelhetők az egyes nemzetségek között, s még inkább ezeken belül. A Perczelekhez és Klieglekhez képest jóval kisebb mértékben aprózódtak fel a birtokok a Gindlyk, Bezerédjek, Csapók tulajdonában levő tengelici pusztákon, a Sztankovánszkyak kajdacsi fekvőségein vagy a Magyary-Kossa, Halász és Vizsolyi nevekkel fémjelzett gyönki közbirtokosságban. A nemzetségen belüli nagymértékű differenciálódás jól érzékelhető például a Dőry és a nemeskéri Kiss család esetében. Miközben Dőry Miklós 1848 körül 6400 holddal rendelkezett, addig Mihály, Imre vagy Sándor csupán 6700 holdat tudhatott magáénak, nemeskéri Kiss Pál a családi birtok felét bírta, unokaöccsei viszont csak 1/24-ét. A különbségek kialakulásában több tényező játszott szerepet. Az eredeti birtoknagyság és a szerzés időpontja mellett mindenekelőtt a születések, pontosabban a felnőttkorba érő gyermekeknek a száma, de fontos szerepet játszott az oldalági öröklés képében jelentkező véletlen szerencse is, aminek köszönhetően a karcsúsodó birtok újra kikerekedhetett. A folyamat feltartóztatására a 18. század végéig a középbirtokos családok többsége semmiféle védekező mechanizmussal nem reagált. A gyermekszám tudatos csökkentésére ekkor is csak kevesen gondoltak, talán elsők közt a Sztankovánszkyak, akik körében ennek köszönhetően már a 18. század második felében megállt a nagyarányú birtokosztódás. A tudatos családtervezés mellett ebbe az irányba hatott az öröklési rend megváltoztatása is. A királyi adománylevél szerint ugyanis a tolnai birtokot Sztankovánszky András mindkét nemű utódainak kellett volna örökölniük, a gyakorlatban azonban az ingatlant a fiúk kapták, a leánytestvérek igényeit pedig pénzben elégítették ki.

3

6 A Gindlyek ugyan nem változtattak a lányok egyenlő jussát biztosító öröklési renden, de a születések drasztikus visszaszorításával ők is megállították a kedvezőtlen folyamatot. Hasonlókat tapasztalhatunk a Bezerédjek és a Csapók körében is. A középbirtokos családok jelentős része viszont nem élt a születésszabályozás eszközével, köztük gyakran épp a legtekin3

5 GLÓSZ, 1991. 22. p. 3

6 CSERNA, 1994. 15. p. 18