Gaál Zsuzsanna: A dzsentri születése (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 2009)

II. A Tolna megyei középbirtokos nemesség gazdasági-, társadalmi- és politikai viszonyainak fő jellemzői a 19. század első felében

telepedtek meg, miután 1743-ban József, aki alispánként ekkor már hat éve a megye első embere, 45 ezer forintért megvásárolta Schilson bárótól a bonyhádi uradalom 17 ezer holdját.

3

3 Néhány évvel később a bonyhádi birtok másik felét a Kliegl család szerezte meg. A leggazdagabb köznemesi birtokosok közé tartozott még a nemeskéri Kiss család, amely Miszla környékén jutott 10 ezer holdat meghaladó jószághoz. Ugyancsak jelentős birtokállománnyal rendelkezett a Petrovszky, a Magyari-Kossa, a Cseh-Csúzy, a Daróczy és a Sztankovánszky család, szerzeményeik nagysága azonban forráshiány miatt nem állapítható meg pontosan. A birtokszerzés első hulláma a század közepe tájára lezárult, az ezt követő időszakban már csak örökösödés, illetve házasság révén bővült a birtokosok köre. Szabályt erősítő kivétel Bartal György, aki 1837ben Magyarország utolsó közvetlen királyi donatiojaként jutott Fadd és Hencse birtokába/

4 A középbirtokos családok rendi helyzetük azonosságából fakadó, de azon részben túl is mutató számos közös vonással rendelkeztek. Ezek közé sorolhatjuk, hogy a Tolnába költözők az ország kuruc hagyományoktól kevésbé érintett vidékeiről származtak, valamint azt is, hogy gyakran udvari kapcsolataiknak, illetve Bécsnek tett szolgálataiknak köszönhették birtokhoz jutásukat. Mindez ugyan nem jelentett feltétlen Habsburg-pártiságot, de összességében mindenképpen egyfajta mérsékelt politikai magatartás irányába hatott. A családok társadalmi kapcsolatokra kiható közös jellemzője, hogy Tolna megyén kívül az ország más részein is rendelkeztek birtokokkal. Ez az állítás talán legkevésbé a Dőryekre igaz, akiknek fekvőségei minden más nemzetségnél inkább Tolna megyére koncentrálódtak. Valamennyi középbirtokos nemesi családra jellemző a magas születésszám, ami a birtokviszonyok 18. század közepi megmerevedésének köszönhetően nagy mértékű birtokosztódási folyamatot indított el már a letelepülést követő második generációtól kezdve. Ennek eredményeként a 19. század első felére az egykor hatalmas latifundiumok helyén tulajdonosok sorát felvonultató közbirtokosságok jöttek létre. A folyamatban az egyik legsúlyosabban érintett família a Perczeleké, akik körében a tulajdonhányad csökkenése valamennyi család közül a legnagyobb volt. Egy 1847-es összeírás 3

3 DOBOS, 2001. 153-154. p. 3

4 BARTAL, 1937. 102. p. 17