Gaál Zsuzsanna: A dzsentri születése (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 2009)

VI. Összegzés

szemben - birtokainak gyarapítására is képes volt (Sztankovánszky Imre, Gindly Rudolf). A sikertörténetek azonban korántsem általánosak, a középbirtokos nemesség zöme csak veszteségekkel élte túl az átalakulás időszakát. A birtokvesztés ütemét illetően a hézagos Tolna megyei adatok az országos tendenciákat tükrözik, s mindenekelőtt azt mutatják, hogy a hanyatlás a korszak egészét tekintve az 1860-as évek elején volt a legnagyobb ütemű. A középbirtokos nemesség zöme az önkényuralom első évtizedét viszonylag jól átvészelte, birtokeladásokra nem nagyon került sor még a moratórium megszüntetését követő néhány évben sem, jórészt annak köszönhetően, hogy a feudális korszakból öröklött túlélési taktikák rövidtávon még most is hatottak. A látszatvilág azonban gyorsan összeomlott, az 1860-as évek elején egyre többen kényszerültek birtokaik egy részét vagy egészét áruba bocsátani, más esetben csődöt nyitni. Dőry Mihálynak a dolgozatban részletesen ismertetett életútját típust megtestesítőnek tekintjük. Fő jellemzői közé tartozik a csupán néhány száz holdra tehető birtok, az évtizedes múltra visszatekintő adósságállomány, amit újonnan felvett hitelek egészítettek ki, valamint az a szabad versenyes kapitalizmustól idegen mentalitás, amely a megváltozott kor követelményeihez való igazodásnak, legfeljebb ha felszínes, külső jegyeit mutatta, mit sem értve a rendszer haszonelvüségre épülő lényegéből. A Dőry Mihályféle típusok az átalakulás első vesztesei, mivel tartalékok híján az egész birtok áldozatul esett. Szerencsésebbek voltak azok, akiknek még volt mihez nyúlniuk - a birtok egy részének eladásával hosszabbrövidebb időszakra konszolidálni tudták helyzetüket, megteremtve ezzel egy esetleges kibontakozás lehetőségét is. A passzív ellenállás mértékéről a Tolna megyei középbirtokos nemesség körében nem könnyű objektív képet alkotnunk. Kétségtelen, hogy volt egy viszonylag szűk réteg, amely a Habsburg-ház elkötelezett híveként kezdettől fogva, kitartó következetességgel az önkényuralom mellé állt. Hasonlóan tiszta képlet az emigránsoké is, illetve mindazoké, akik 1849 trónfosztáshoz vezető radikalizmusát tevékenyen felvállalták. A helyzet különlegessége, hogy az így kialakuló erővonalak gyakran családokat osztottak meg, hogy milyen mértékben, arra legjobb példával a Perczel-nemzetség szolgál. Az őket megosztó szélsőséges életutak a középbirtokos nemesség többségét azonban nem jellemezték általában sem, Tolnában pedig különösen nem, zömük távol állt bármiféle radikalizmustól. 173