Gaál Zsuzsanna: A dzsentri születése (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 2009)

VI. Összegzés

A rendi igazgatás korában, bár megjelentek a bürokrácia egyes elemei, a rendszer egésze azonban elsősorban a megyei nemesség hatalmi igényét szolgálta. A reformkorban a megye vezetése Tolnában egyértelműen a tekintélyes középbirtokos családok kezében volt. Az 1850 években ez a helyzet gyökeresen megváltozott. Tolna megyében továbbra is érvényes az a megállapítás, amit országos szinten Benedek Gábor és Papp József kutatásai meggyőzően cáfoltak, hogy a járások vezetésében az osztrák, illetve cseh hivatalnokok dominanciája érvényesült. Mindez nem jelenti azt, hogy ne létezett volna bizonyos mértékű kontinuitás az 1848 előtti és a Bach korszakbeli tisztviselői kar között. Egy lassan kibontakozó folyamat eredményeként a megyei igazgatásban is kialakult számos olyan poszt, amelyet foglalkozásukat hivatásként űző értelmiségiek töltöttek be már az 1848-as változásokat megelőzően is. A kontinuitás irányába hatott az is, hogy az elszegényedett nemesi családok tagjai közül is egyre többen vállaltak hivatalt azért, hogy megélhetésüket biztosítsák. Az önkényuralom időszaka hivatali karrierjük kiteljesedését eredményezte, a hierarchiában olyan magasra kerülhettek, ahova korábban csak kivételes szerencsének és képességeknek köszönhetően juthattak volna. A passzív ellenállás problémájának megértéséhez közelebb visz, ha szétválasztjuk a társadalmi elvárások és a gyakorlat szintjét. Ez előbbi esetben az elfogadottság széleskörű, a gyakorlati megvalósítás során azonban az elv nem egyszer csorbát szenvedett. A helyzet elfogadása a Dőry Mihály-féle típusok számára a legnehezebb, akik az önkényuralom első évtizedében még megfeleltek a társadalom és a maguk által is megfogalmazott elvárásoknak, később viszont anyagi kényszerből, meggyőződésük ellenére hivatalt vállaltak. Az elvek és a gyakorlat összehangolására csak azoknak volt lehetőségük, akik a birtokra alapozott függetlenségüket az 1848-as átalakulás utáni időszakban is meg tudták őrizni. Tolna megye kétségkívül rendelkezett ilyen társadalmi elittel. A kiegyezés utáni időszakban becsült adatok szerint a nemesi származású birtokosok száma országosan lassuló ütemben ugyan, de tovább csökkent, 1910-re újra megfeleződött. A középbirtokos nemességre vonatkozóan országos becslések nincsenek, a Tolna megyei vizsgálatok viszont azt mutatják, hogy a veszteségek ebben a körben jóval kisebbek. Sőt, ha a bérletként művelt földeket is figyelembe vesszük, akkor arra a megállapításra jutunk, hogy a középbirtokos családok a századfordulón valamivel még nagyobb 174