Gaál Attila (szerk.): A bölcskei kikötőerőd : Római kori feliratok és leletek a Dunából (Szekszárd, 2009)
Gaál Attila - Tóth Endre: Előszó a magyar kiadáshoz
ELŐSZÓ A bölcskei Duna mederben 1986 - 1994 között könnyűbúvárok és búvár-régészek római feliratos kőemlékeket: 39 oltárt, két síroltárt és sok kisebb sírkő- és oltártöredéket, összesen mintegy negyvenkilenc feliratos és a további 53 kőfaragványt, tártak fel. A munka során téglabélyeges római téglák, pénzérmék, és más korokból származó leletek és használati tárgyak is előkerültek. Hasonló leletmentés korábban nem volt Magyarországon, így ez az eredményes munka csak számos régész, búvár, vízügyes és más szakember segítéségével, valamint társadalmi összefogással volt kivitelezhető. 1 Az eredeti tervek szerint az előkerült feliratok publikálását és feldolgozását a feltárási munkákban mindvégig szaktanácsadóként is közreműködő Tóth Endre és Soproni Sándor együtt végezték volna el. A római korral foglalkozó kitűnő régész, Soproni Sándor halála után (1995) azonban célszerűnek látszott, hogy a nagyfontosságú leletek mihamarabb közlésre kerüljenek, ezért több szakember bevonásával került sor a feldolgozásra és az annak eredményét közreadó kötet megjelentetésére.' * Nem kétséges, hogy a Seuso-kincs mellett az utóbbi évtizedek legnagyobb jelentőségű római kori leletegyüttesét emelték ki a búvárrégészek és „régészbúvárok" a bölcskei Duna-mederből. Ehhez hasonló leletegyüttes korábban földből, még kevésbé a vízmederből egy helyen nem került elő. A bölcskei kutatások a hazai búvár régészeti és víz alatti feltárások kezdetét is jelzik, és bizonyára ösztönzést is adtak a fellendülő új kutatási módszer számára. A leletek - a helyi római topográfia ismeretek bővülésén túl félszáz olyan feliratos kőemléket eredményeztek, amelyek különösen fontosak Pannónia római kori történetének és kultúrájának a megismeréséhez. Ezeket a kőfaragványokat a Bölcskétől északra fekvő határ menti római településekről, Aquincum és Adony között szedték össze a késő római korban. A 4. században a törvényi tiltások ellenére az építkezésekhez a kőfejtésnél egyszerűbb módszert választott a katonaság: a már használaton kívüli temetők síremlékeit hordták össze és használták fel az építkezésekhez. A pogány vallás kultuszgyakorlatának emlékeivel, az oltárokkal kapcsolatban ezt még inkább megtehették: amikor ezekre a kőszállításokra és később, nem rendeltetésszerű felhasználásukra sok került, akkor már mintegy száz éve nagyon levés oltárt szenteltek a pogány isteneknek, vagyis a vallásgyakorlásnak ez a kultuszformája megszűnt. A birodalomban sok évtizede már keresztény császárok uralkodtak, s az egykori pogány vallásosságra emlékeztető faragványokat így könnyűszerrel használták fel másodlagosan szerte a birodalomban, különösen szükséghelyzetben, ha sürgősen kellett építkezni. A Bölcskén felszínre hozott ritka síroltárok, bázisok mellett különösen meglepőek és izgalmasak a nagy méretű, Iuppiter Teutanusnak szentelt oltárok. Ezeket az aquincumi municipium majd colonia polgármesterei rendszeresen, minden évben ugyanazon a napon, június 11.-én emeltek. Hasonló, kultikus cselekmény emlékei Felső-Pannonia tartományban, a főváros és legiotábor mellett (Carnuntum, ma Deutschaltenburg) a Pfaffenbergen kerültek elő. A pannóniai római vallásosságnak ezek a sajátos emlékei ! Minderről Gaál Attila tanulmánya számol be. " Ezúton is köszönjük Altoldy Géza professzor (Heidelberg). Berta József, Beszédes József. Lőrincz Barnabás. Mráv Zsolt, Nagy Mihály és Tóth István részvételét a munkában. 7
