Gaál Attila (szerk.): A bölcskei kikötőerőd : Római kori feliratok és leletek a Dunából (Szekszárd, 2009)

Tóth Endre: A Ippiter Teutanus oltárok

építkezések kevésbé voltak szem előtt. A ripa építkezésein a központi rendelkezéseket jobban betartották, és a katonai építkezéseken csak azokat a pogány oltárokat gyűjtötték össze és használták fel, amelyeknek a beépítését a rendelkezések nem tiltották. A sírkövek és oltárok másodlagos felhasználását csak akkor lehet biztonsággal értelmezni és jellemezni, ha a jelenség az egész tartományban, vagy legalább a Dunántúlon feldolgozásra kerül. Az oltárok másodlagos felhasználása kevésbé volt gazdaságos, hasáb alakjuk miatt azonban beépítésük célszerűbb volt, mint a sírkövek felhasználása. A koracsászárkori temetőkből egyetlen helyről nagyobb tömegben lehetett építőanyagot összegyűjteni. Oltárok begyűjtése csak azokból a szentélyekből volt gazdaságos, ahol nagy számban álltak. Ilyen volt az a szentély, ahol a Bölcskén talált luppiter Teutanus oltárok eredetileg álltak. Amint láttuk, az évenkénti állítás miatt a szentélyben a 4. században száznál több oltár sorakozott. A bölcski hídfőállásban talált oltárok többsége néhány helyről származik. Az aquincumi duumvirek oltárait Aquincumból vagy a körzetéből hordták el. Az ala I Thracum veterana oltárait (20-32. számok) az egység állomáshelyéről, a camponai táborból szállították el

n. A cohors 111 Batavorum három oltára (33-35. számok) Matricából került másodlagos beépítésre

1

8. A cohors VI Thracum centuriojának síroltárát (40. szám) ugyancsak valamelyik Aquincumtól délre fekvő segédcsapattáborból szállították el

1

9. Néhány oltárnál nem állapítható meg, hogy e három hely egyikéről vagy máshonnan származik-e. Nemcsak az aquincumi luppiter szentély oltárait használták fel építőanyagként, hanem egyes táborszentélyek oltárait is elszállították. A pogány vallásosság kultusztárgyainak összegyűjtése építkezések céljára - esetleg szükséghelyzetben két okra vezethető vissza. Néhány kivételével - ezek közé tartoznak mai ismereteink szerint a pfaffenbergi és a gellérthegyi szentélyek a 3. század közepén minimálisra csökkent, szinte megszűnt az oltárállítás kultuszformája"". Ezért egy évszázad elmultával ezeknek az oltároknak a lakosság vallási életében már közel sem volt olyan fontos szerepe, mint korábban. A oltárok szakralitása iránti közömbösséget a kereszténység elterjedése tovább fokozta. Egyes kivételektől eltekintve nem is a keresztények tudatos rombolása segítette elő a pogány szentélyek elpusztítását, hanem a pogány vallás iránti közömbösség teremtette meg azt a mentalitást, hogy a régi vallás oltárait építőanyagként hasznosítsák. A bölcskei erőd építéséhez több helyről gyűjtötték össze a kőfaragványokat. Aligha vitatható, hogy a június 11.-én dedikált, azonos szövegezésű oltárok ugyanarról a helyről származnak. A hídfőállás építésének idején, a 4. század közepén vagy később

2

1, ahol a Duna-part közelében építkezéshez felhasználható faragványokat találtak, azokat behajózták, és leúsztatták a bölcskei építkezéshez. Miért éppen ez az erőd került abba a kitüntetett helyzetbe, hogy az Aquincumtól délre eső, kőanyagban szegény Duna-ripa katonai létesítményei közül nagy számban csak oda szállítottak kőfaragványokat építkezéshez? Más hídfőnél eddig ilyesmire nem volt példa. Bár a nógrádverőcei erőd kivételével"

2 hídfőállást nem tártak fel. A Duna-kanyarban fekvő Nógrádverőcén azonban a környező hegyek elegendő építőanyagot szolgáltattak, ha az nem is volt olyan jó minőségű, mint a hatalmas, kváderkövekké átfaragott oltárok. 1

7 A helyőrséghez lásd: LÖRINCZ 2001. 24-25. !* A helyőrséghez lásd: LÖRINCZ 2001, 30-31. 1

9 Vö. LÖRINCZ 2001,43-44. A pogány vallás követői a késő római korban kevésbé látványos kultuszgyakorlatot folytattak: a 4. században terjedt el a Dunántúlon a Silvanus-feliratú gyűrűk viselésének szokása: TÓTH E., Silvanus Viator, Alba Regia 18, 1980, 91-103. TÓTH E.. Neuere Silvanus - Ringe aus Pannonién. FolArch 40, 1989, 113-128. :

l Lásd LÖRINCZ BARNABÁS tanulmányát ebben a kötetben. 2

2 P

AULOVICS L, A nógrádverőcei római erőd feltárása, ArchÉrt. 47, 1934, 158-163.[Mráv Zsolt], 435