Gaál Attila (szerk.): A bölcskei kikötőerőd : Római kori feliratok és leletek a Dunából (Szekszárd, 2009)

Tóth Endre: A Ippiter Teutanus oltárok

Az oltárokat egy kivételével (1. sz.) pro salute imperatoris állították (az 5. számú töredék kiegészítése bizonytalan). Az uralkodó vagy az uralkodók nevét minden esetben kiírták. A teljes császártitulaturát csak négy esetben vésték ki (Kr. u. 250, 7. szám, Kr. u. 251, 8. szám, Kr. u. 252, 9. szám, Kr. u. 286, 14. szám). Legkésőbben 270/272-től kezdve a császár neve a totiusque domus eins divinae formulával bővült. Az uralkodó nevét az oltárállítás második oka követi: et incolumitate civitatis Eraviscorum: a kérés az eraviscus civitas sérthetetlenségéért a 2. század végétől olvasható a feliratokon (B. felirat). Ez a szövegrész a 3. század 2. felében Gallus uralkodása után, de valószínűleg még Aurelianus uralkodása előtt lényegesen módosult, a szövegezés átalakult (Kr. u. 253 - 270 között állított oltár nem maradt ránk): az incolumitas az uralkodó neve elé került: pro salute adque incolumitate imperatoris ... et civitatis Eraviscorum szentelték az oltárokat. Az F. jelű oltár kivésett császárnevét Alföldi András - noha korábban Gallienusnak gondolta - utóbb Philippus nevével egészítette ki

5. Ezt az oltárt a szövegezése miatt azonban nem állíthatták a 3. század első felében, mert a feliraton nem az et incolumitate civitatis Eraviscorum, hanem a pro salute adque incolumitate d. n. imperatoris olvasható. Ez a megfogalmazás kivétel nélkül 271 után (de mindenestre Gallus uralkodása után) állított oltárokon fordul elő. Továbbá a Teutanus-oltárokon a papi funkciókat is csak a 3. század második felétől jelezték; az F. jelű oltárt állító duumvir pedig egyúttal augur is volt. Mindezért a gellérthegyi oltárt Philippus uralkodása idején nem állíthatták. Mráv Zsolttal megvizsgáltuk a kivésett uralkodó nevet. A sor alsó és felső szélén talált betűnyomok nem lehetnek Philippus nevének töredékei. Viszont Aurelianus császár neve biztonsággal rekonstruálható volt. Ezért az oltár a 3. század második felében állított oltárok közé jól beilleszthető. Az új kiegészítés a felirat korábbi értelmezését megváltoztatta. Mivel az oltárokon a duumviratust minden fennmaradt esetben a második személy neve után jelezték (a többi tisztség külön - külön, az állító nevek után következett), a Ilviri már a felirat letörött részén, a második név után volt olvasható. Az oltárt állító Titus Flavius Titanus nem a civitas Eraviscorum, hanem Aquincum augurja volt'

1. Kettő kivételével az oltárokat Aquincum municipiuma majd coloniája duumvirei állították. A 3. számú oltáron az állító tisztsége nincs megnevezve és a napi keltezés is hiányzik. Helytartó egyetlen oltárt állított (10. szám: Flavius Aper a. v. pr

1.), és a feliratot nem keltezte. Kr. u. 250-284 között állított oltárokon a duumvirek papi tisztségeiket is feltüntették. A duumviratust az összes oltáron egységesen, a második duumvir neve után jelölték. Amennyiben a 3. század közepén vagy később az állítóknak más tisztségét is feltüntették, az mindig az egyes személyek neve után következett. Az oltár állítását a két legkorábbi feliraton a posuere igével fejezték ki (1. szám és A). 216-ban az oltárt magánszemély állította: a v(otum) s(olvit) l(ibens) m(erito) formula ebben az egy esetben fordul elő. Flavius Apcr az állítást nem jelölte meg állítmánnyal. A többi oltáron egységesen a dedicare igét használták. A feliratokat keltezés zárja. A consulkeltezés (nem számítva a töredékes 5. számú feliratot) egyedül Flavius Aper helytartó feliratán maradt el. A magánszemély által állított oltáron (3. szám) nincs napi keltezés. Egy kivételével a többi oltár dátuma június 11, amely megegyezik a carnuntum-pfaffenbergi oltárok keltezésével. 271-ben nem júniusban, hanem pontosan fél év múlva, december 12.-én dedikálták az oltárt. A szokásosnál hat hónappal később került sor a megkésett [vagy megismételt] oltárállításra. 5 ALFÖLDI 1939. 6 Ezt F

RÖHLICH RÓBERT az a felirat első publikálója már helyesen állapította meg: FRÖHLICH 1891, 63. Később a civitas Eraviscorum augurjaként értelmezte ALFÖLDY 1960. 156., és ALFÖLDY 1989, 161 Egykori véleménye azután számos Aquincum vallási életével foglalkozó tanulmányba bekerült.: MÓCSY 1962, B

ONIS 1969, TÓTH I., 1989,111. 7 PIR

2 f207, PLREI 81., FlTZ 1994,111.1051-1052. 430