Gaál Attila - Gaál Zsuzsanna (szerk.): Örökségünk: Tolna megye évszázadai: A Wosinsky Mór Megyei Múzeum állandó kiállítása (Szekszárd, 2007)

Balázs Kovács Sándor–Glósz József: Újjáépítés és konszolidáció

Újjáépítés és konszolidáció Az agrártevékenységet folytató falusi, mezővárosi népesség számára kiutat jelentett a kézműipar, a céhek és tagjaik száma a 18. század közepétől gyorsan növekedett. A kézművesek azonban jogilag továbbra is zsellérek vagy jobbágyok voltak, s a földműveléssel sem hagytak fel teljesen. A szerény vásárlóerő, az osztrák gyáripar erősödő versenye kényszerítette őket e sajátos kétlaki életmódra. A földműveléssel is foglalkozó kézműveseket csak céhes privilégiumaik választották el a kontároktól. A módos jobbágy, a nagygazda által lenézett falusi kézműves, speciális ismeretei révén már nem csak paraszt, hanem a technikai kultúra hordozója, ennekterjesztőjeisvolt. A céh érdekvédelmi szervezet volt, amelyet egyes iparágak kézműves mesterei hoztak létre. Szabályzataikat a 14-17. században általában a város tanácsa vagy a helység világi, illetve egyházi földesura hagyta jóvá. A királytól kapott szabályzatok száma csak a 17. századtól kezdve gyarapodott, majd a 18. században egyre általánosabb lett. Mária Terézia rendelte el az egységes szabályzatok bevezetését az egész ország területén, különös hangsúlyt helyezve a római katolikus vallás gyakorlására. A céhek legfontosabb tárgyai: a pecsét, a céhlevél, a céhláda és a céhkancsó voltak. A céhek szabályzatai előírták az inasfelvétel és felszabadítás követelményeit, az inas kötelességeit, esetleges járandóságát, például szabadításkor egy öltözet ruha adását. Báter János nagymányoki mesterlegény tanúsítványa i8zg