Gaál Attila - Gaál Zsuzsanna (szerk.): Örökségünk: Tolna megye évszázadai: A Wosinsky Mór Megyei Múzeum állandó kiállítása (Szekszárd, 2007)

Balázs Kovács Sándor–Glósz József: Újjáépítés és konszolidáció

Ez utóbbinak szálakenderrel borított szálaiból másodosztályú árut állítottak elő. Termékeik: rudazókötél, heveder, bika-, borjú- és tehénkötél, istráng, hajtószár, szántógyeplő, nyakló, kötőfék, kötőfékszár, valamint a kelevéz (a marhakötélnek az a része, amelyet az állat fejére csatoltak). Önálló köteles céh Tolna megyében csak Szekszárdon működött, privilégiumát 1748-ban nyerte. Ennek ellenére a megye jelentősebb mezővárosaiban (Bonyhád, Dunaföldvár, Paks, Bátaszék) a 19. század eleje óta dolgoztak vásárokra isjáró kötélgyártók. A szíjgyártók a legősibb magyar iparosok közé tartoznak. Legfontosabb nyersanyaguk a bőr. Jó fogatos szerszámokat kizárólag marhabőrből készítenek ma is. Felhasználtak azért ló-, borjú- és sertésbőrt is, de ezeket csak pótlásokhoz, bélésekhez, párnázáshoz és díszítésekhez. A céhbeli mesterek úgy vették nyersen a bőrt, s maguk készítették ki felhasználhatóvá. A szíjgyártók másik fontos nyersanyaga a fonál. Varráshoz csak varróspárgát használtak. Különböző vastagságban sodortattak a kötélverőkkel kenderspárgát és lenspárgát, melyet azután maguk festettek és szurkoltak. Speciális szíjgyártó cérnával csak úgynevezett parádés szerszámokat varrtak. Készítményeik: a lószerszám, a hám vagy nyakló, a gyeplőszár, a kantár, az ostorszíj, a sallang, valamint a bőrtarisznya. Műhelyük együtt volt az üzlettel úgy, hogy az utcára nyíló szobában volt az üzlet, mögötte a műhely. Ha vevő jött be, a mester fogadta. A műhelyben a legények, vagyis segédek legfőbb munkája a varrás volt. A szabást, összeállítást a mester végezte. A megrendelések mellett mindig készítettek elegendő mennyiségű új szerszámokat a vásárokra is. Ezeket ládákba rakták, előkészítették a sátorponyvát és a rudakat. Még az éjjel rápakoltak egy nagy fuvaros kocsira, s hajnalban indultak, hogy idejében odaérjenek. Megérkezés után a kijelölt helyükre mentek, lepakoltakés felverték a sátrat. A szép szerszámokat kirakták, hogy jól lehessen őket látni. A vevők válogathattak kedvükre és alkudozhattak. Ha megegyeztek, egymás markába csaptak, az inas pedig csomagolt, a ráadásként adott ostorszíjjal összekötötte a megvásárolt szerszámot. Ostor mindig járt hozzá, ára ugyanis bele volt már számítva a szerszám árába. A jól sikerült vásárt áldomással fejezték be. Díszes lószerszám