Gaál Attila - Gaál Zsuzsanna (szerk.): Örökségünk: Tolna megye évszázadai: A Wosinsky Mór Megyei Múzeum állandó kiállítása (Szekszárd, 2007)
Balázs Kovács Sándor–Glósz József: Újjáépítés és konszolidáció
Ujjaêpttés és konszo lidáció Mind az élelmiszer-termelő parasztság, mind pedig az iparosok termelői tevékenységében érvényesültek a vevő igényei és a vásár hagyományai. A piacozó-vásározó parasztok, kézművesek, nagyon jól tudták, hogy melyik vásáron kik a vevők, milyen árukat keresnek, mikor mire van szükségük. Nagyon jól ismerték az árképzés szabályainak is minősíthető hagyományokat. Ezek szerint a piac-vásár kezdetekor, az első órákban kellett leginkább kitartani az árakat, mert az ekkor vásárlók általában siettek, és azt is gondolták, hogy nagyobb választékból válogathatnak, jobb minőségű áruhozjuthatnak, minta vásár későbbi szakaszában. A kitartott árak azonban nem lehettek irreálisak, alkalmazkodniuk kellett a vásáron éppen aktuális árakhoz. Előfordult az is, hogy az árus, sietős dolga lévén, hamar meg akart szabadulni a portékájától, ezért árait a vásár-piac kezdetekor leszállította. De az olcsósággal is óvatosan kellett bánni, mivel ezen a téren is alkalmazkodni kellett az éppen érvényes árakhoz, másrészt nem volt szabad gyanút kelteni az áruk minőségét vagy eredetét illetően. Az árképzést döntően befolyásolta, hogy az árusok milyen állapotban állították ki portékájukat, ezért fontos volt a vásárra-piacra való szállítás mikéntje. A terményeknek nem volt szabad megsérülniük, szennyeződniükszállítás közben. A vásárokon való árusítás többféle formában történt. Az állatárusok nem sok lehetőség között választhattak. Egyedül az volt fontos, hogy az eladni szándékozott állat, legyen az bármi is, megjelenjék, ott legyen a vásáron. Nagyobb gond és gyakori torzsalkodás tárgya volt a kirakodóvásárokon, hogy a vásártereknek előnytelen részeire, a sorok végére, senki sem szeretett kerülni. A sátras eladóknak általában előre lefoglalt, mondhatni bérelt helyeik voltak, különösen az állandó sátrakkal rendelkezőknek. A szerényebb vásározók nem állítottak sátrat, hanem a földön árusítottak, portékájukat a földre terített ponyvákra rakták ki. Jellegzetes mozgóárusok is voltak. A vándorárusok sajátos csoportját alkották például a szlovák (tót) vásznasok, gyolcsosok. A kiállítás vásári jelenetében a köteles szíjgyártó mesterek termékeit mutatjuk be. A kötélgyártó iparosok készítményeinek nagyobb része mezőgazdasági eszköz volt, az állattartás és a közlekedés nélkülözhetetlen kelléke. A legnagyobb igénybevételnek kitett kötéláru, mint például az istráng, kötőfék, rudazókötél, a legjobb minőségű alapanyagból, az első szálakenderből készült. Szálakenderből marhakötelet, ruhaszárító, vízhúzó kötelet gyártottak, míg kócból borjúkötelet, kócmadzagot. Vásári jelenet
