Gaál Attila (szerk.): Wosinsky Mór „...a jeles pap, a kitűnő férfiú, a nagy tudós...” 1854-1907 (Szekszárd, 2005)

Zalai-Gaál István: A praehistoricus korszak rideg köde (Wosinsky Mór neolitkutatásainak mai aktualitásai)

^ 49 sp* baloldali fektetéssel társulva, 22,9%-kal (128) az ÉK-DNy-i irány ugyancsak baloldali fektetéssel, 13,4%-kal (75) a Ny-K-i irány jobboldali fekvéssel, illetve 5,0%-kal (28) a DNy-ÉK-i irány jobboldali fekvéssel társulva. Az összes többi testhelyzet ennél jóval kisebb arányban fordul elő a dél-dunántúli lengyeli temetőkben.

71 Az lengyeli sánc első sírcsoportjában „minden csontvá^ kivétel nélkül jobb oldalán feküdt, keletnek fordulva, úgy hogy lába és%ak-, feje pedig délnek volt. " Az általunk vizsgált lengyeli első sírcsoport esetében megállapítható, hogy az említett D-É-i irány dominál,

73 ezekkel ellentétes irányban fekszik egy csontváz, öt halottat pedig a Dél-Dunántúlon általánosnak tekinthető K-Ny-i irányban temettek el. A lengyeli első sírcsoportban valamennyi csontváz jobb oldalán feküdt. A második sírcsoportban a csontvázak K-Ny-i iránya jellemző szintén jobb oldali fektetéssel társulva; két esetben ezzel ellentétes irányban feküdtek a halottak, de a bal oldalán zsugorított csontváz sem hiányzik itt. Wosinsky azon kérdésére, hogy „mi befolyásolhatta itt a tetemeknek ... új irányítási módját"?

A voltaképpen ma sem ismerjük a választ. A keleti és nyugati égtájak szerepéről több elmélet is született, leggyakoribb az a feltevés, mely szerint a halottak arcrésze a felkelő vagy lenyugvó nap irányával lehetett kapcsolatban.

75 Recens adatok szerint a halottak irányát olyan külső tényezők is meghatározhatták, mint pl. a természetes terepalakzatok, a dombok és sziklák, vízfolyások. A csontvázak iránya és neme között ekkor még nem fedezhető fel semmilyen „kötelezően érvényes" szabály. Szembetűnő azonban, hogy az általánostól eltérő és/vagy irányú temetkezések gyakran a temetők, sírcsoportok vagy csoportosulások szélén helyezkednek el, s gyakran mellékleteikben is jelentős eltéréseket mutatnak a többitől. Wosinsky megállapítása, mely szerint „Európa többi elszórt lelőhelyein, hol zsugorítva fekvő helyzetben vannak a halottak, szintén helyi körülmények befolyásolhatták a% irányítást... ",

76 ugyancsak érvényesnek tekinthető ma is. A sírmellékletek és viseleti szokások elemzése során abból a megállapításból indulhatunk ki, mely szerint az eltemetett egyének személyes tulajdonaként, az életük során használt és viselt tárgyakat (eszköz- és viseleti leletek) el kell választani azoktól, melyeket a közösség élő tagjai helyeztek a sírba, mint pl. a kerámiát élelemmel, vagy más szimbolikus jelentőségű tárgyakat (sírmellékletek).

77 A lengyeli kultúra temetőiben, akárcsak a korábbi neolitikum és a későbbi rézkori időszak idején, a leggyakrabban előforduló sírmellékletek az edények (kerámia). Az ilyen edényeket, a bennük a túlvilági létre szánt ételmaradványokkal, a sírmellékletek körébe soroljuk, akárcsak a sírokban talált embert vagy állatot ábrázoló sematikus agyagszobrokat (idolokat), állatcsontvázakat (többnyire kutyát), őrlő- és dörzsköveket. Nagy húsdarabokat is mellékeltek a halottakhoz, ezekre ma már csak a csontok utalnak. Állatcsontot, kagylóhéjat azonban a mellékletes síroknak mindössze 9,0%-ában (52) találtak, illetve említenek a lengyeli kultúra déldunántúli temetőiben. Az ilyen temetkezések száma az egyes temetőkben is alacsony. A lengyeli 71 ZALAI-GAÁL 2001a, 83-93; 2002c, 45-46. 72 WOSINSKY 1896,

1. A D-E-i irányú temetkezések egy kivétellel a lengyeli sánc 1. sírcsoportjának a leletei a Dél-Dunántúlon. 74 WOSINSKY 1896,

1. 60. 75 NIKLASSON 1927, 25; BARLAI 1980; BARLAI - BOGNÁR - KUTZIÁN 1992; 1995. 7(1 WOSINSKY 1896,1,61. 77 LICHARDUS-ITTEN 1980, 28; DOHRN-IHMIG 1983, 59.