Gaál Attila (szerk.): Wosinsky Mór „...a jeles pap, a kitűnő férfiú, a nagy tudós...” 1854-1907 (Szekszárd, 2005)
Zalai-Gaál István: A praehistoricus korszak rideg köde (Wosinsky Mór neolitkutatásainak mai aktualitásai)
néprajzi megfigyelések adatai jelenthetnék, melyek azonban csak bizonyos fenntartásokkal alkalmazhatók az ősrégészetben: az etnológiai adatok csak illusztrálhatnak, de nem bizonyíthatnak, hiszen az egykori életet megközelítő múlt számára sem a még oly beható leírás, sem az exakt analízis nem ad végleges és biztos ismereteket. Wosinsky már száz évvel ezelőtt felismerte a sírleletek, de különösen a nagy felületen feltárt temetők jelentőségét az őskori társadalmak kutatása számára. 51 A mai értelemben vett halottkultusz, a halottakról való gondoskodás nyomai már a pleisztocén kezdetétől fogva nyomon követhetők, s a halál titokzatos, érthetetlen jelenség lehetett a neolitikus emberek számára is. Erre az időszakra már bizonyos elképzelések is kialakulhattak az olyan kérdésekkel kapcsolatban, hogy mi történhet a meghalt személyekkel, hová kerülhetnek, visszatérhetnek-e majd, esetleg más formában. Az elképzelések a gyakorlatban rítusokat eredményeztek, melyek azonban nem egyénileg alakultak ki, hanem a közösségi tudat kifejeződéseként nyilvánultak meg. Ezek a megnyilvánulások az őstörténész számára éppúgy egy régészeti kultúra jellegzetességeit alkotják, mint pl. a sírmellékletek, vagy a kerámia tipológiai jellegei. A késői neolitikus lengyeli kultúra népe olyan, gyakorlatában és ideológiájában egyaránt kifejlett temetkezési rítussal jelent meg elterjedési területének keleti csoportjában, mely sok vonatkozásában nemcsak a megelőző Protolengyel-horizont, hanem a még annál is korábbi nyugati vonaldíszes kerámia temetkezési szokásainak, gyakorlatának sok új elemmel gazdagított továbbélését, továbbfejlődését jelenti. A lengyeli temetkezési rítus nagyon sok elemét csaknem változatlan vagy hasonló formában megtaláljuk az alföldi késői neolitikus, de még a korai rézkori kultúrákban is. Halotti rítus alatt egy csoport összes olyan tevékenységét értjük, mely közvetlen kapcsolatban áll a közösség egy tagjának a halálával. A halott ezekben az esetekben a test, a lélek és a társadalmi összefüggések együttesét alkotja. Mai tudásunk szerint a temetkezési szokások különböző kritériumai, kezdve a halottak irányától és fekvésétől a végtagok helyzetéig, de a mellékletek mennyiségi és minőségi paraméteréig is, fontos adatokat szolgáltathatnak az őskori sírok osztályozásához. A legtöbb neolitikus, rézkori és korabronzkori kultúra temetkezési szokásaiban meghatározott szabályok és struktúrák ismerhetők fel, melyek az egyes régiókon belül összefüggéseket mutatnak egymással. Ezeket a konvenciókat konzervatív módon követték, s gyakran olyan hagyományok is felismerhetők, melyekhez évszázadokon, sőt évezredeken keresztül ragaszkodtak az egyes népcsoportok. Erre vezethető vissza az a jelenség, hogy a temetkezési szokások sokkal inkább a kultúrák és idő függvényei, mint a sír technikai jellemzői (formája, mélysége, szerkezete). 52 A lengyeli kultúra temetőiben a zsugorított helyzetű csontvázas temetkezési mód jellemző, akárcsak az azt megelőző nyugati vonaldíszes kerámia idején. A zsugorított helyzet jelentéséről ' ,1 „Wenn jeder prähistorische Gegenstand einen Buchstaben in der Geschichte der Urzeit bildet, so entsprechen die Gräber je einem Capitel derselben, da die prähistorischen Gräberfunde nicht nur die Cidtur jener Zeiten am deutlichsten veranschaulichen, sondern die Beerdigungsgebräuche gleichsam automatische Phonographen der Urvölker sind, welche, gar manches über deren religiöse Begriffe und Philosophie erzählen... Die Gräber und Gräberfunde liefern daher die verlässlichsten Fundamente der Archäologie..." (WOSINSKY 1888-1891, III, 45-46). 52 FISCHER 1956, 250.
