Gaál Attila (szerk.): Wosinsky Mór „...a jeles pap, a kitűnő férfiú, a nagy tudós...” 1854-1907 (Szekszárd, 2005)
Gaál Attila: Wosinsky Mór, Tolna Vármegye Museumának megálmodója és létrehozója
*y 31 &• ellenségeinek száma, s ez az évek multával nemhogy javult volna, hanem egyre általánosabbá vált. Megyeszerte egyre gyakrabban csak mint „erőszakos pap"-ot emlegették. A közhangulat ellene fordulásában nagy szerepet játszott néhány egyházi vonatkozású intézkedése is. A hitközség anyagi helyzetének rendezése érdekében megadóztatta az addig adómentes állami tisztviselőket. Ez váltotta ki az első komolyabb felháborodást, melyet később csak növelt azzal, hogy egy megyei alapítvánnyal kapcsolatban, vitatva a protestánsok jogait, az ő haragjukat is magára vonta. 41 Jól látható volt, hogy mindez, — főként a körülötte kialakult feszült hangulat — egy hosszabb folyamat eredménye volt. A múzeum megnyitása körüli eufórikus hangulat lassan megszűnt és környezete, s talán egy kicsit maga Wosinsky is belefáradt az állandó harcba, küzdelembe. Tudományos elismertsége, — melynek alapjait még lengyeli kutatásaival vetette meg — némi gyógyírt jelentett ugyan számára, de leveleiben ezzel kapcsolatosan is érezhető némi megbántottság. Időben néhány évet visszalépve vegyük számba szakmai előmenetelének állomásait úgy, ahogyan azt ő maga jegyezte le önéletrajzában: „...1889-ben a M. Tud. Akadémia Archeológiai Bizottságának tagjává, ugyanezen évben a% orstç. Anthropologiai társulatban a paleoethnologiai osztály előadójává, 1890-ben a müncheni anthropologiai társulat levelező tagjává, 1891-ben a romai árcádiai akadémia tagjává választattam. ... 1889 évi nagygyűlésen candidáltattam a M. Tud. Akadémia levelező tagjává de megválasztásom csak 15 évre reá sikerült. ,A1 A későn jött akadémiai levelező tagságot csaknem egy évvel előzte meg egy másik jelentős, ám rengeteg fáradozással járó elismerés. Az addigra már barátjává lett főfelügyelő - Fraknói Vilmos és a régi barát Kammerer Ernő támogatásának eredményeként, a vallás- és közoktatásügyi miniszter 1901-ben Wosinskyt nevezte ki a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége felügyelőjévé. E megbízatás, mintegy hatvan vidéki múzeum régészeti felügyeletét tette feladatává és kötelességévé. Mindez emberfeletti munkával járt, melyet papi teendői mellett, többnyire szabadideje terhére kellett elvégeznie. Sorra látogatva a vidéki múzeumokat ellenőrzött, bemutató ásatásokat végzett, tanácsokat adott és jelentéseket írt, felhasználva mindazt a hatalmas ismeretanyagot, melyet a régészet és múzeumszervezés területén addig megszerzett. 43 Már több mint négy évnyi felügyelői tapasztalat volt a háta mögött, amikor — mint azt Gróf Styrum Károly simontornyai földbirtokos 1798-ban kelt végrendeletében nagyobb összeget hagyott egy Simontornyán létesítendő és hat római katolikus, munkaképtelen Tolna megyei nemes állandó látását biztosító menedékház létesítésére, valamint szegény sorsú, de nemesi származású diákok taníttatására. Ez utóbbival kapcsolatosan nem voltak a végrendeletben felekezeti kikötések, Wosinsky azonban végrendelet szellemére hivatkozva tiltakozott az ellen, hogy protestáns diákok is részesülhessenek ebben a támogatásban. (HAUGH 1908. 112., GAÁL1977. 20.) WOSINSKY 1905. 4. — 1889-ben Pulszky Ferenc ajánlotta levelező tagnak, majd báró Nyári Jenő és Hampel József támogatta megválasztását. Haugh Béla kétkedve ugyan, de megemlíti, hogy maga Wosinsky egyik levelében arról panaszkodott, hogy ellenfelei oly indokkal korteskedtek ellene, hogy — utalva egy ifjúkoriában társzerzőként fordított munkájára — nem lehet akadémikus az aki Lourdes csodatéteményeiben hisz. (HAUGH 1908. 24., 137138.) Székfoglaló előadását ,A% őskor més^betétes díszítésű agyagmihessége" címmel tartotta meg, melyet 1904-ben Budapesten magyarul, majd Berlinben németül is megjelentetett. Önéletrajzában 1902-re datálja felügyelői tevékenységének kezdetét (WOSINSKY 1905. 7.), ám ez nyilván tévesztés, mert első szakfelügyelői jelentése és az azzal kapcsolatos iratok 1901 őszén keltezettek. Felügyelői tevékenységéről bővebben: KŐHEGYI - SZABÓ 1996.
