Gaál Attila (szerk.): Wosinsky Mór „...a jeles pap, a kitűnő férfiú, a nagy tudós...” 1854-1907 (Szekszárd, 2005)

Gaál Attila: Wosinsky Mór, Tolna Vármegye Museumának megálmodója és létrehozója

korábban láttuk — itthon, saját megyéjében és városában már csaknem tarthatatlanná vált a helyzete. „Magába zárkózott, ismerőseivel ritkán érintkezett, s igazán csak akkor érette jól magát, ha Szekszárdról elutazhatott.

>M Szalay Imrével és Fraknói Vilmossal folytatott levelezése is bizonyítja, hogy a nagyváradi litterarius kanonoki szék megüresedésekor annak elnyerése volt minden vágya, hogy így megszabadulva a napi gondoktól, csak a tudománynak élhessen. Fennmaradt barátjához, Kammerer Ernőhöz e témában írott levelének fogalmazványa is, melynek tartalma és igen keserű hangvétele ugyanezt erősíti meg: „K. E. Ma olvastam a lapokban Petrovics egykori tanárunknak halálát, kivel Nagyváradon egy stallum litterarium ürült meg. Soká elmélkedtem ez alkalom fölött, de elhatározásra csak a te szíves utánjárásodnak eredménye vezetett engem. Te vagy az egyedüli, ki ismered nemcsak nagyvonásokban életem, hanem gondolataimat és érzelmeim minden rejtekét, s így te ítélheted meg legjobban e téren gondolataimat és aspiratiom jogosultságát. Ha koromat tekintem, s azt hogy a most befejezett munkámmal temérdek sok apró czjkken és dolgozaton kívül, (beleszámítva a szépirodalmi dolgozataimat) a tizedik kötetet publicaltam, akkor talán nem lehet reménytelenség ha egy irodalmi munkásság jutalmazására felállított st. litterarium elnyerésére gondolok. Ezt a gondolatot az adja meg nekem, hogy 16 éves irodalmi működéssel s a külföldi szaktanulmányaimmal szerzett széles látókörrel kedvet és erőt is érzek magamban, hogy a régészet terén még nagyobb conceptioju munkára vállalkoztam, de a mostani állásommal, egyházmegyénk legterhesebb plébániáján teljesen lehetetlen e téren tovább működni, s itt mindenkorra le kell mondanom arról, hogy annyi fáradsággal gyűjtött szakismereteimet kiaknásszam. Foglalkoztat az imént jelzett gondolattal az a körülmény is, hogy vágyva vágyom elhagyni azt a vidéket, a hol kartársaim között nyílt és titkos ellenséget lépten nyomon de őszinte barátot egyet sem találok. '

A5 Kammerer válasza nem maradt ránk, de aligha kétséges, hogy ebben az esetben is kiállt barátja mellett, csakúgy mint Szalay Imre aki a következő — nem kis gyakorlati érzékről is tanúskodó — levélben biztosította támogatásáról: „Budapest, 1901.131. Főtisztelendő Esperes Plébános Úr! A. nváradi kanonoki állomás ügyében irt becses express levelét vettem; a ministernek elő is adtam az ügyet — természetesen csak szegény Steinberger temetése után, mert praesente cadavere sem illőnek, sem megengedhetőnek nem tartottam az elhunyt s még el sem temetett főpap javadalmának más részére leendő adományozását szpba hozni. Gondolom e részben teljesen Főtisztelendő Úr intentiói szerint jártam el. HAUGH1908. 113. WMM Történeti Gyűjtemény Adattára. — A levél fogalmazványán nincsen dátum, de feltehetően egyszerre, 2005. január elején írhatott Kammerernek, Fraknói Vilmosnak és Szalay Imrének, mivel utóbbiak válasza január 26-ra, illetve 31-re keltezett. További kutatást igényel, hogy vajon miért nevezi az elhunyt nagyváradi kanonokot Kammererhez írott levelében Wosinsky „Petrovicsvak", míg Szalay válaszlevelében „szegény Steinberger" temetését említi!