Gaál Attila (szerk.): Tolna megye évszázadai a régészet tükrében. Válogatás az elmúlt tíz év ásatási anyagából (Szekszárd, 2001)
Gaál Attila: Előszó
Gaál Attila Előszó Az évszázad és egyben az évezred utolsó évtizede Tolna megyében sohasem látott és talán nem is remélt nagyságrendű régészeti feltárásokkal telt el. A Wosinsky Mór nevével fémjelzett kezdetek óta nem volt példa arra, hogy néhány év alatt ilyen hatalmas területeket egybefüggően kutathassunk meg és a leletanyag ilyen változatos és bőséges előkerülése sem okozott még ekkora szakmai élményt, s egyben komoly gondot számunkra. Ezt a nagy léptékű munkát azonban sajnálatosan nem a megyei múzeum mintegy varázsütésre megnövekedett költségvetése tette lehetővé - ebben az esetben ugyanis hosszú távú lehetőségekkel számolhatnánk - hanem azok a földmunkákkal járó beruházások, melyeknek mintegy kötelező velejárói a felhasználásra kerülő területek régészeti ellenőrzése, majd a munkálatokat megelőző feltárás. Kiállításunkon elsősorban ezeken a nagy építkezéseken, illetve az azokat megelőző feltárásokon előkerült régészeti leleteket kívántuk közönségünkkel megismertetni. Helyt adtunk ugyanakkor azoknak a - sajnos jóval szerényebb anyagi ráfordítással - immár évek óta folyó ásatásoknak is, melyeket saját, és a megyében dolgozó külső munkatársaink végeztek az elmúlt évtized során. Ez utóbbi feltárások egyben elárulják kollégáink közelebbi érdeklődését, választott kutatási területét is, hiszen a feltárási terv, melynek keretében e munkák folynak egyéni tudományos tervükön alapul. Ezzel szemben a nagy építkezéseket megelőző munkálatokban a különböző régészeti korok objektumainak feltárásánál belső és külső munkatársaink egységes teamként, a „mindenki minden korszak leletmentését végzi" elv alapján dolgoztak. Kiállító termünkben - mint arról a tisztelt látogatók is meggyőződhetnek legnagyobb számban az új Szekszárd-térségi Duna hídhoz vezető, S-9 (újabban M-9) jelű gyorsforgalmi út leletmentése során előkerült tárgyak vannak jelen. Ez a feltárás, - melyet a Nemzeti Autópálya Rt. a törvény által megszabott módon finanszírozott - több mint négy évig tartott, s mintegy 2500 objektum előkerülését, megkutatását és feltárását eredményezte. A neolitikumtól a késői középkorig szinte minden régészeti kort képviselő hatalmas anyag feldolgozása már jelentősen előrehaladt. A feltárókból és felkért külső munkatársakból álló tíz tagú munkacsoport rövidesen négy külön kötetben adja közre kutatási eredményeit. Az S-9 munkálatai mellett számos új, eddig ismeretlen régészeti lelőhelyet eredményezett a DDGáz Rt. által végzett és végeztetett földgáz program, mely szinte összes településünket érintve, mintegy óriási kutatóárok rendszerrel hálózta 7