Gaál Attila (szerk.): Tolna megye évszázadai a régészet tükrében. Válogatás az elmúlt tíz év ásatási anyagából (Szekszárd, 2001)

I. szekszárdi Duna-hídhoz vezető S-ö gyorsforgalmi út feltárásai és más leletmentések - Vízi Márta: Egy középkori falu Mözs határában: Icse (19-21. tábla)

Vizi Márta Egy középkori falu Mözs határában: lese (19-21. tábla) Az S-9 gyorsforgalmi út nyomvonalának leletmentése során a mözsi határban, a Fekete-víz mellett fekvő domb északi oldalán az egykori lese falu maradványait tártuk fel. Az elpusztult falu nevét dűlőnevek őrzik a mai Mözstől nyugatra, dél­nyugatra (Öregicsei szántók, lesei legelő, lesei erdő). A település történetére vo­natkozó adatok felkutatása még előttünk álló feladat. Azt azonban régészeti adatok alapján is tudjuk, hogy a falu az Árpád-kortól a török korig volt lakott. Az 1500-as évekből ismert az icsei jobbágyok panaszos levele. Minden valószínűség szerint a török korban pusztul el a település, melynek területén már a gyorsforgalmi út nyomvonalának leletmentése előtt is kerültek elő Árpád-kori kerámiatöredékek. Átlagosan 40-60 m szélességben, mintegy 500 m hosszú sávban került sor a leletmentésre. A kutatott területen húszegynéhány lakóház, gazdasági építmények, külső kemencék, kemencecsoportok, hombárok, szemétgödrök, kutak, és árok­rendszerek részletei ke­rültek elő. A házak és gazdasági épületek ál­talunk megfigyelt ma­radványai földbe mé­lyítettek, nagy részük­ben kemence is volt. (Ld. a szövegközti raj­zokat, valamint 20. tábla) Az egykori táro­lóvermeket később hul­ladékgödörnek használ­ták fel. A házak közötti területeken sütőkemen­céket tártunk fel. A ke­mence és előterének feltárási fázisait a tár­lóban kiállított fotók alapján kísérhetjük vé­gig. A sütőkemence fe­lületéből előkerült cserépbogrács (21. tábla 1. kép) és fazekak a korszak edényei­nek szép darabjai. A földbe, vagy félig földbe mélyített építmények inkább a tele­pülés korábbi időszakára jellemzőek. A házak általában téglalap alakúak, S-9. II. Ih. 465. objektum. Külső kemence és tüzelőhely. 37

Next

/
Thumbnails
Contents