Gaál Attila (szerk.): Tolna megye évszázadai a régészet tükrében. Válogatás az elmúlt tíz év ásatási anyagából (Szekszárd, 2001)

I. szekszárdi Duna-hídhoz vezető S-ö gyorsforgalmi út feltárásai és más leletmentések - Zalai-Gaál István. Az újkőkor kutatásának legújabb eredményei Tolna megyében (1–3. tábla)

Zalai-Gaál István Az újkőkor kutatásának legújabb eredményei Tolna megyében (1-3. tábla) A földművelő életmód, a növénytermesztés és állattenyésztés kezdetei a DélDunántúlon a Kr. e. VII. évezredre nyúlnak vissza. Nem helyi fejlődés eredményeiről van szó: Közép-Európa, ezen belül pedig a Kárpát-medence neolitizálódási folyamata D-ről, DK-ről indult ki és terjedt tovább É-, ÉK-felé, ezért az ún. „délkelet európai koraneolitikus komplexum" északi ágát jelentő Starcevo és Körös kultúrák legalább fejlődésük egy részében fiatalabbak, mint a balkáni korai neolitikus rokonkultúrák (Karanovo I-II, Cavdar-KremikovciAnzabegovo-Porodin, Praesesklo és Sesklo kultúrák). A gabonafélék első termesztett formái az említett déli területekről kerültek a Dél-Dunántúlra is az első háziállatokkal, a juhhal és kecskével együtt. A kutatások jelenlegi helyzete szerint a legősibb dél-dunántúli neolitikus kultúra elterjedése esetében nem erőszakos előrenyomulásról, „hódításról" van szó, hanem migrációs folyamatról: kisebb népcsoportok telepedtek meg a folyóvizek közelében, ahol növénytermesztő, állattenyésztő, vadászó és gyűjtögető életmódot folytattak. Ők használtak először csiszolt kő- és csonteszközöket nagyobb mennyiségben a közép-európai történelemben, s ők készítettek először területünkön kiégetett, még csak kézi megformálású agyagedényeket is. Jellegzetes kerámiájuk a pelyvás agyagból készített, durva, vastagfalú, nagyméretű hombáredény (2. tábla 1. kép) ŐcsénySovántelek lelőhelyen került elő. Az újkőkor legkorábbi (neolitikus, vagy helytelenül: csiszolt kőkorszaki) kultúrája, vagyis a Starcevo kultúra elterjedési területe mintegy 150-180 ezer négyzetkilométer, amelyből kb. 6000 esik a Dél-Dunántúlra, ahol az ismert lelőhelyek száma mindössze 10-20 között van. A kis kiterjedésű települések, melyeken nem képződtek rétegek, többnyire vízből kiemelkedő magaslatokon helyezkedtek el. Házaikról, építményeikről a Dél-Dunántúlon alig tudunk valamit. Feltételezhető, hogy ismerték a felszín fölé épített kunyhókat, kiscsaládi házakat, déli párhuzamok alapján valószínűnek tartható, hogy cölöpszerü építményeket is használtak. Temetkezési szokásaikról ugyancsak kevés adat áll rendelkezésre: annyi ismert, hogy a Starcevo kultúra népe (miként a jobban kutatott és ismert alföldi Körös kultúráé is) zsugorított helyzetben helyezte el halottait a földbe, s mellékleteket is helyezhettek melléjük. Vallási, kultikus szokásaikra elsősorban a rendkívül leegyszerűsített, sematikus női idolok, illetve agyagoltárok utalnak elsősorban. 11