Vadas Ferenc (szerk.): Dallá ringott bennem kétség és láz. Babits Mihály (és Török Sophie) szekszárdi levelei (Szekszárd, 1991)
Csiszár Mirella: Babits Mihály (és Török Sophie) szekszárdi levelei – 1913–1937
Babits Mihály Ádázzal (Török Sophie felvétele. Esztergom, 1924 nyara.) már javul és reméljük, pár nap múlva felkelhet, Kaposy doktor 1 vérhast állapított meg. Borzasztóan elkeserit, hogy amit a nyáron nagynehezen felszedett magára, azt most mind leadja. Persze nem lehet tudni mitől kapta, el lehet megint mondani, hogy valami piszkot evett, de miután én is meg a cseléd is ugyanazt a piszkot esszük és nem lettünk betegek, mégis szervezetének gyengesége és régi epebaja okozta a bajt. Az esztergomi kutak vízében keserűsó van, ez még egészséges is, ha valaki normális mennyiséget iszik belőle, de mint tudjátok, Mihály egész nap iszik, s igy egész nyáron hasmenése volt, Kaposy azt mondja hogy ezért inklinált a betegségre. Bizony ez kinos baj, nagyon gyötri szegényt. - Még egy más baj is történt velünk, összes szőnyegeink elpusztultak, nyáron át benaftalinozva raktuk be a fürdőszobába, mert nagyon féltünk a molytól, s valami csőrepedés miatt a fürdőszobát víz öntötte el, s minden szőnyeg apró darabokra rothadt. Nem is képzelitek, mennyire kétségbe voltunk esve - oda volt az örömünk a nehezen megszerzett ház miatt is ezért a nagy anyagi csapásért. Pisti irt nekünk, hogy valami szövetet szeretne itt kiváltani, vagy hogy mi vegyük meg, - egyelőre sajnos most semmit sem tehetünk, a lakásban teljes nagytakarítási felfordulás van, de ettől eltekintve sem szabad senkinek hozzánk jönni, mert a Mihály baja ragályos, - magam sem tudom most a szövetvásárlást vállalni, mert nem mozdulhatok Mihály mellől. Nagyon sajnálom, hogy most nem tudok Pistinek segíteni, de ha Mihály már egészséges lesz, újra irok, talán addig nem késik el. 72